Tényleg mind egyenlők vagyunk?

„Minden ember egyenlőnek született” – szól a hangzatos szlogen. De mégis mi a fenét akar ez jelenteni? Elvégre az emberek között nyilvánvalóan különbségek vannak, kinek-kinek más a tehetsége, ki gyengébb, ki erősebb, ki okosabb, ki butább. Már miért volnánk mind egyenlők?

Bár az egyenlőség kérdése általában politikai környezetben, társadalmi problémák kapcsán jön elő, világos, hogy ez egyúttal egy fontos filozófiai kérdés is. Arról szól, hogy miféle is az emberi természet és hogyan kell bánnunk embertársainkkal. Nem mindegy tehát a filozófus számára sem, hogy az egyenlőség elve védhető-e, találhatóak-e mellette erős érvek.

Kezdjük talán azzal, hogy pontosan mit is állít ez az elv: minden ember egyenlő. Először is látnunk kell, hogy az egyenlőségpárti gondolkodók ezzel nem azt mondják, hogy minden ember minden szempontból egyforma. Ez nyilvánvalóan abszurd. Még csak azt sem mondják, hogy mindenkivel minden körülmények között egyenlően kell bánni.

Az egyenlőség elve azt mondja ki, hogy minden ember azonos erkölcsi státusszal rendelkezik. Egyik ember sem ér többet a másiknál, egyikük érdekei sem előbbre valóak minden további nélkül a többiekénél, hanem mindezen érdekeket és minden emberi személyt egyformán megillet a tisztelet és a méltóság.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Az amerikai filozófus Ronald Dworkin híressé vált szavaival: az egyenlőség nem azt jelenti, hogy az embereket egyenlően kell kezelni, hanem, hogy egyenlőkként kezelni.

Ebbe belefér, hogy bizonyos embereket jutalmazzunk, másokat megbüntessünk, bizonyos embereket szeressünk, másokat megvessünk. Az elv csupán annyit követel meg, hogy mikor így teszünk, az egyenlőség elvével összhangban igazoljuk a döntésünket.

De mégis mennyire meggyőző ez az elképzelés, miszerint mind egyenlő morális státusszal rendelkezünk? Az ellentábort elnézve az ember hajlik arra, hogy azt mondja, még mindig az egyenlőség elvének van több értelme. Az elv tagadói között ugyanis olyan rosszhírű elemeket találunk, mint a nácik, a rasszisták, vagy az arisztokrácia pártfogói.

Ők azon az alapon tagadják az egyenlőség elvét, hogy azt állítják, bizonyos emberek gyárilag értékesebbek, előbbre valóak a többieknél; az amit ők akarnak, vagy ami számukra fontos, nagyobb súllyal esik latba, mint a többiek érdekei, pusztán azért, mert ők azok, akik – árják, fehérek, Döbrögiek, stb.

Ezek az elképzelések persze kevéssé tarthatóak: az ember morális státuszát sok mindentől függhet, például a tetteitől, személyiségjegyeitől; de attól, hogy ki az apja-anyja, milyen etnikumba születik milyen bőrszínnel, vagy hogy a hozzá valamilyen szempontból hasonló, de más szempontból teljesen különböző emberek mit csinálnak – egy szóval, amiről ő a legkisebb mértékben sem tehet – annak biztosan semmi köze ahhoz, hogy kit hogy ítélhetünk meg.

Van azonban az egyenlőség-ellenességnek egy sokkal életrevalóbb változata is, az úgynevezett érdemelvűség. Eszerint az emberek között nincs egyenlőség, egyesek többet érnek másoknál, nekik több tisztelet és méltóság jár. De erre nem születés révén tesznek szert, hanem ezt kiérdemlik. Így például Teréz anya vagy Gandhi nyilván jobb, kiválóbb, tiszteletreméltóbb emberek, mint a koncentrációs táborok kivégzőtisztjei és a rablógyilkosok.

Valljuk be, ebben azért van valami – mégis miért járna egyforma méltóság és tisztelet a szenteknek és a gazembereknek? Tud valamit erre mondani az egyenlőségpárti? Azt már láttuk, hogy az egyenlőség elvét nem sérti az egyenlőtlen bánásmód, amíg az indokolt. Természetesen tiszteljük és méltassuk Gandhit és Teréz anyát, adjunk nekik díjakat és fejezetet a történelemkönyvekben. Ez önmagában még nem feltétlenül sérti az egyenlőség elvét.

De akkor mi sértené? Mitől válhatna az érdemek elismerése ellentétessé az egyenlőség elvével? Idézzük fel, hogy mit is mond az egyenlőség elve: senki nem ér többet a másiknál, azaz mindenki érdekei és szempontjai egyformán számítanak, ezért mindezeket az érdekeket és szempontokat és személyeket egyformán tisztelni kell. Ha valaki ezt tagadja, azt mondja, hogy bizonyos emberek érdekei előbbre valók a többiekénél.

Ha például közösen eldöntjük, hogy pizzázni szeretnénk, és momentán velünk van Gandhi, akkor az ő szava nagyobb súllyal esik latba, mikor közösen eldöntjük, milyen pizzát rendeljünk, hiszen fontosabb, hogy az ő érdekei érvényre jussanak. Vagy amikor Gandhi és én fulladozunk a tengerben, akkor Gandhinak inkább van joga arra, hogy megmentsék, mint nekem. Mindkettőnek érdeke, hogy életben maradjunk, de Gandhi érdekei fontosabbak.

Mohandász Karamcsand Gandhi

Ez azonban egy nagyon furcsa elképzelés. Elismerhetjük, hogy ha India társadalmáról, az erőszakmentességről vagy az emberi jogokról van szó, Gandhi szava nagyobb súllyal esne latba, hiszen ezeknek a dolgoknak szentelte az életét, igen jól ismeri őket, és így tovább. Ez teljesen ésszerűen megindokolja, hogy miért esik nagyobb súllyal a latba Gandhi szava ezekben a kérdésekben.

Világos azonban, hogy ugyanezek az indokok már elég gyengék, mikor arról van szó, hogy ki dönti el, milyen pizzát együnk. Gandhi érdemei nem teszik őt felsőbbrendű emberré abban az értelemben, hogy érdemei révén az ő szempontjai, érdekei automatikusan előbbre valóak lesznek a többiekénél.

A fulladozós példa talán kevésbé egyértelmű. Sőt tegyük nehezebbé az egyenlőségpárti dolgát: fulladozzon a tengerben Gandhi és egy erőszaktevő sorozatgyilkos. Ilyenkor már csak azt mondanánk, hogy a gonosztevő fulladjon csak meg, a sovány öregurat meg húzzák ki – hiszen aki szörnyű és embertelen dolgokat tesz, annak az érdekei kisebb súllyal esnek latba; nem igaz?

Ez bizony egy nehéz fa, amibe viszont muszáj belevágnunk a fejszénket. Induljunk ki abból, hogy az erőszaktevő sorozatgyilkos büntetést érdemel. Tegyük fel, hogy halált is. Tegyük fel továbbá, hogy lehetőségem és jogom is van ítélkezni fölötte, és úgy döntök, nem húzom ki. A legfontosabb kérdés mármost az, hogy miért döntök így.

Másként: mi a helyes indok, amiért nem húzom ki a gonosztevőt? Az egyenlőségpárti beleegyezhet, hogy inkább a gonosztevőt hagyjuk megfulladni. De ha így teszünk, azért tegyük – mondja –, mert ez szörnyű tetteinek jogos büntetése, ne azért, mert az illető egy alsóbbrendű emberi lény, aki a szemünkben a vágóállat szintjére csúszott, aki mindegy, él-e, hal-e.

Azt kell itt látnunk, hogy az egyenlőség elve nem elsősorban az egyenlőtlen bánásmódot tiltja le, hanem azt, hogy bizonyos indokok miatt bánjunk egymással egyenlőtlenül. Számos oka lehet, hogy miért Gandhit húzzuk ki a vízből: az, hogy ő egy tehetetlen öregember, míg a másik egy életerős férfi, az, hogy kötelességünk az inkább elesetten segíteni, stb. De nem helyes Gandhit azért megmenteni, mert ő egy lényében értékesebb, felsőbbrendű valaki, míg a másik egy alávaló félember.

Az egyenlőségpártinak semmi baja azzal, ha a társadalomban, az emberek között hierarchia van, alá-fölé rendeltség, rend. Mindössze annyit akar, hogy ha már valakinek hatalmat, kiváltságokat adunk, olyan jogokat, ami másnak nincs, akkor azt azért tegyük, mert az illető jól végzi a dolgát, vagy mert a közösség közakarattal így döntött, ne pedig azért, mert az illetőnek valami veleszületett vagy szerzett kiválósága van, ami a többiek fölé emeli őt.

És hogy miért gondolja így az egyenlőségpárti? Nos ahány filozófus, annyi indoklás. A praktikus beállítottságúak mondhatják, hogy az egyenlőség elve mentén megszervezett morális és társadalmi gyakorlat jobban működik, inkább hozzájárul az emberiség általános boldogulásához, stb.

Egy másik megközelítés szerint az elvet az indokolja, hogy egy pártatlan, érzelmileg és más módon el nem kötelezett szemlélő szempontjából megindokolhatatlan, hogy mért lenne fontosabb egyik ember a másiknál: persze, mi, akiket érzelmeink és személyes szempontjaink befolyásolnak, szívesen kikiáltjuk felsőbbrendűnek azt, aki nekünk tetszik, de ha minden ilyen fajta szemponttól elvonatkoztatunk, nem találunk semmilyen alapot, ami szerint lényegi különbségeket tehetnénk embertársaink között.

Én személy szerint úgy gondolom, leginkább az tesz minket egyenlőkké, hogy mind egyformán osztozunk az emberi élet alapvető kihívásában. Mind idevetődünk erre a világra, különböző adottságokkal, tehetségekkel, amelyeket nem választottunk, amelyekről nem tehetünk. És mind csak boldogulni igyekszünk a rendelkezésünkre álló erőforrásokkal, és mert mind esendők vagyunk, gyakran hibázunk, ahogy gyakran vagyunk szerencsések is. Ám minden különbség ellenére, a legmélyebb, legalapvetőbb szinten mind ugyanazt a játékot játsszuk, ugyanazt a feladatot próbáljuk megoldani, ugyanabban az emberi sorsban osztozunk: igyekszünk jó, teljes, boldog életet élni. Ez az, ami összeköt és egyenlőkké tesz minket.

Legújabbak

Különböző népek zászlói

A népek joga

John Rawls: A népek joga: Visszatérés a közös gondolkodás eszméjéhez (Ford.: Krokovay Zsolt). Budapest: L’Harmattan. 2008.

A jó diktátor

Bizony-bizony, ha lenne egy derék diktátorunk, akkor minden sokkal jobb lenne. Nem lenne annyi széthúzás, nem lennének folyton ellenvélemények, amelyek megakadályoznák a helyes kormányzást.

Igazságtalan-e az alapjövedelem?

Sokat vitatott kérdés, hogy a feltétel nélküli alapjövedelem milyen gazdasági és társadalmi következményekkel járna. Minket filozófusokat viszont az érdekel, hogy igazságos intézmény-e.

Igaz szó, igaz élet

Cseke Ákos: Igaz szó, igaz élet. A kései Foucault és az igazság története. L'Harmattan, Budapest, 2015.

Teremtés

Az emberi méltóság filozófiája

Barcsi Tamás könyve, Az emberi méltóság filozófiájanem csak felvázol egy sajátos koncepciót a mindenkit megillető minimális tiszteletről, de átfogó történeti áttekintést is ad.