Őrültek-e a filozófusok?

Néhány évvel ezelőtt különböző tévéműsorokban a „filozófus” címkével a neve alatt fellépő Sebeők Jánost tipikus őrült filozófusként mutogatták. A „filozófus” beköltözött a Fővárosi Állatkert egyik ketrecébe, a TV maciról rappelt, és Győzikével pacsizott a celebműsorok kanapéján. Filozófusi szerepe a nézők számára jobbára úgy nyilvánult meg, hogy nehezen érthető dagályos körmondatokban fogalmazta meg tanáros stílusú magyarázatait, amelyekbe mindenféle szakszavakat csempészett. Nem túl örvendetes módon a bulvármédiában egyszerű humorforrásként funkcionált: azon felül, hogy a figurája túlzó vonásai önmagában is viccesek voltak, további humorforrás volt az a kontraszt, amit az elvont okoskodás képezett a hétköznapi tereferével és butuska celebpoénokkal. Nos tényleg Sebeők János lett volna a filozófusok díszpéldánya?

 Ami Sebeőköt illeti a – televíziózáson kívüli – munkássága alapján sokkal inkább író, esszéista, publicista a helyes besorolása – ahogyan az derék módon a wikipédiás adatlapján is szerepel, ám ettől még tovább aggódhatunk azon, hogy miért asszociálódik annyira az átlagnéző sztereotípiáiban a filozófushoz az őrültség.

 Nem tekintették-e mindig is kicsit őrültnek a filozófusokat? Nem-e az első filozófusról Thalészről keletkezett-e a legenda, amely arról szól, hogyan esett bele a csillagok bámulása és elmélkedés közben egy gödörbe, és még egy szolgálólány alaposan ki is nevette. Nem őrült-e meg szegény Nietzsche, nem-e Hegel maga állította, hogy a filozófia a józan ész számára a „felfordult világ”?

A cikk a hirdetés után folytatódik

 Nehéz lenne megállapítani az arányokat, de azért hozzátehetnénk, hogy a többség mégiscsak sokkal kevésbé volt excentrikus mint gondolnánk: Arisztotelész kora megbecsült polgárának számított, Aqiunói Szent Tamás rendje híres tagja, John Stuart Mill köztiszteletben álló parlamenti képviselő volt. De említhetnénk más szellemi foglalkozásúakról szóló dehonesztáló, gúnyos sztereotípiákat: az „elvont” művész, vagy az őrült tudós figuráját.

 Mindenesetre sok filozófiai elmélet kapcsán csakugyan úgy tűnhet, hogy képviselőjük sokszor inkább vágyik a szenzációra mint az elismerésre: George Berkeley szerint a kézzelfogható dolgok valójában nem léteznek, míg David Lewis szerint végtelen sok lehetséges világ létezik éppen úgy mint az aktuális világ, Heidegger szerint létfelejtésben élünk (ezen többek között azt is érti, hogy elfelejtettük, hogy mit is jelent valójában a lét szó!) stb. Már ha van egyáltalán értelme annak, amit mondanak, akkor is miként hihettek őszintén ezekben a szerfölött különös nézetekben?

Gerhard van Honthorst Steadfast philosopher dsc01790
"Hagyjál már ezzel a hülyeséggel!"

 Ehhez azért érdemes néhány dolgot hozzátenni, hogy kicsit árnyaltabban lássuk a képet: érdemes megfontolni, hogy a filozófia olyan tudomány, ahol az elődök nézeteit is többé-kevésbé névértéken vesszük, Platón elmélete az univerzálékról – amely szerint az általánosságok (mint például a pirosság, egyenesség vagy az emberi nem) saját jogukon léteznek – a mai napig komolyan veendő elmélet. Ez olyannak tűnhet, mintha a mai csillagászok komolyan számolnának Ptolemaiosz nézeteivel – amely szerint a Nap a Föld körül kering.

 De nem csupán az időbeli távolság az oka, hogy egyes filozófusok nézeteit szerfelett különösnek gondolhatjuk. Amíg a természettudósoknak rendelkezésére áll a tapasztalati ellenőrzés, addig a filozófusok felülemelkedve azon, hogy konkrétan mi és hogyan áll a megfigyelések fényében, azon (is) gondolkodnak, hogy mi és hogyan állhat fenn egyáltalán. Különösen a (modern angolszász analitikus) metafizikában jellemző az a hozzáállás, hogy arra alapozva, hogy miként vagyunk képesek elgondolni a dolgokat, az összes elméletileg lehetséges álláspontot felsorakoztassuk. Például a test-elme probléma kapcsán – legalábbis első látásra – elgondolhatónak tűnik, hogy csak a fizikai létezők legyenek alapvető létezők (ez a fizikalizmus). De kétségkívül úgy tűnik, hogy az is lehetséges, hogy létezzenek alapvető fizikai és mentális (szellemi) létezők (így szól a dualizmus). És ha már itt tartunk, még ha furcsának tűnik is ez az álláspont, talán nem lepődik meg egyetlen olvasónk sem, hogy kellett, hogy olyan filozófus is felbukkanjon, aki azt állította, hogy csak mentális létezők léteznek (idealizmus). Ez utóbbi elsőre elég nagy őrültségnek hangzik, de nyilvánvaló, hogy az kényszerítette ki, hogy elgondolhatónak tartottuk az előző álláspontokat is.

 Meglehetősen elterjedt fordulat a filozófiai szövegekben, hogy a szerző úgy fogalmaz, hogy ezek a nézetek egyáltalán nem az ő kényének-kedvének engedelmeskedve öltöttek formát, hanem csak és kizárólag a szigorú logikai következetesség „kényszerítette ki” őket. És ne becsüljük le hirtelen az őszinteségüket. Némi perspektívaváltással mi is találhatunk olyan nézőpontot, amelyből tekintve az idealizmus egyáltalán nem tűnik olyan képtelen nézetnek: Berkeley idealizmus melletti érvének kiindulópontja, az, hogy bármilyen külvilágbeli dolognak is vagyunk tudatában az csakis azért lehet, mert saját mentális állapotainknak (ideáinknak) vagyunk a tudatában. Közvetlenül csakis ideáinkhoz férünk hozzá – mondhatnánk, hogy csakis ideákat érzékelünk. Mármost, ha ez így van, akkor valójában semmi okunk azt gondolni, hogy létezik valami nem-mentális ezek mögött. Annál is inkább, hiszen nem is tudunk „mögé nézni” a gondolatainknak, hogy van-e valami, aminek megfelelnek. Nagyjából ez a lényegi eleme egy sor olyan filozófiának (l. pl. Hume, Kant, Fichte filozófiáját), amely homlokegyenest szembe megy hétköznapi nézeteinkkel.

 „Őrült beszéd, de van benne rendszer.” Sőt bizonyos szempontból sokkal inkább van benne, mint a hétköznapi nézeteinkben. Ugyanis a filozófiai problémák pont azért hajlamosak felbukkanni, mert a hétköznapi világlátásunk ellentmondásos. Talán a legegyszerűbb példa a tárgyak változásáról és időn átívelő azonosságáról szóló intuícióink összeütközése. Vegyük számba mit gondolunk arról, hogy hogyan változnak a tárgyak az időben: Úgy gondoljuk, hogy

 (1) Egy fizikai tárgy – például egy labda – egy korábbi időpontban, amikor még felfújt állapotban gurul a játszótéren, ugyanaz a tárgy, mint amelyik egy későbbi időpontban leeresztve hever a padláson. Azaz ugyanaz a tárgy különböző időpontokban egymást kizáró tulajdonságokkal rendelkezhet.

 (2) A tárgy teljes egészében, minden tulajdonságával együtt jelen van egy adott időpontban.

 (3) Ha két dolog azonos, akkor minden tulajdonságuk azonos.

 E három meggyőződésünk szigorúan véve összeegyeztethetetlen, azaz logikailag inkonzisztens – pedig józan ésszel bármelyiket helyeselnénk!

 A hétköznapi józan ész tehát dacára annak, hogy olyannyira megszoktuk és kedveljük, mégiscsak valamilyen szempontból egy óriási hátránnyal bír. És vegyük hozzá még, hogy egy ellentmondásos rendszerből – a logika törvényei szerint – bármit le lehet vezetni, és máris nem is kell, hogy csodálkozzunk azon, hogy miért lehet az, hogy az ügyvédek bármit bebizonyítanak, ha kell.

 

 Amint megpróbáljuk feloldani az ellentmondást máris a filozófiai elméletek porondján találjuk magunkat: bármelyik kettőt igaznak tarthatjuk, ha a fennmaradó harmadikat elvetjük, vagy legalább gyengítjük. Például mondhatjuk, hogy a mai labda szigorú értelemben véve nem ugyanaz a labda, mint a tegnapi (tagadjuk (1)-et). Vagy megpróbálkozhatunk azzal a megoldással, hogy a tárgyak valójában időben is kiterjedt entitások – amolyan tér-időbeli nyúlványok (a (2) tagadása). Avagy – ez a legritkább választás – állíthatjuk azt, hogy az azonosság nem követeli meg, hogy az azonosak minden tulajdonsága azonos legyen. Az összes ilyen kombináció egy-egy filozófiai elméletnek felel meg. És nem egyszer a filozófusok éppen azt akarták kimutatni, hogy még az általuk javasolt kombináció az, amelyik leginkább összhangban van a józan ésszel. Akármilyen különösen hangzik, a fentebb említett, a lehetséges világok sokaságát létezőnek tartó David Lewis is ezzel hozakodott elő. Más filozófusok ellenben arra helyezték a hangsúlyt, hogy bizonyos elvek alapvetőbbek mint mások, és ezeknek a logikai következményeit kell elfogadnunk, még ha más józan ész szerinti elgondolásaink ellent is mondanak nekik.

 Bármily különösen is hangzik tehát, még az őrült filozófiai elméletek is a racionalitáson nyugszanak, lényegét tekintve racionális érvelés vezet hozzájuk. Na most akkor ki az őrültebb a józan hétköznapi ember vagy a filozófus?

Legújabbak

Roland Barthes

Töredékeink könyve

Roland Barthes: Roland Barthes Roland Barthes-ról. Typotex, Budapest, 2016, ford.: Darida Veronika.

Különböző népek zászlói

A népek joga

John Rawls: A népek joga: Visszatérés a közös gondolkodás eszméjéhez (Ford.: Krokovay Zsolt). Budapest: L’Harmattan. 2008.

A jó diktátor

Bizony-bizony, ha lenne egy derék diktátorunk, akkor minden sokkal jobb lenne. Nem lenne annyi széthúzás, nem lennének folyton ellenvélemények, amelyek megakadályoznák a helyes kormányzást.

Igazságtalan-e az alapjövedelem?

Sokat vitatott kérdés, hogy a feltétel nélküli alapjövedelem milyen gazdasági és társadalmi következményekkel járna. Minket filozófusokat viszont az érdekel, hogy igazságos intézmény-e.

Igaz szó, igaz élet

Cseke Ákos: Igaz szó, igaz élet. A kései Foucault és az igazság története. L'Harmattan, Budapest, 2015.

Teremtés

Az emberi méltóság filozófiája

Barcsi Tamás könyve, Az emberi méltóság filozófiájanem csak felvázol egy sajátos koncepciót a mindenkit megillető minimális tiszteletről, de átfogó történeti áttekintést is ad.