A nyelv, amit egyedül én értek

Te nem értheted még mit jelent az a szó, hogy szerelem! – mondják néha idősebb, sokat tapasztalt hősszerelmesek a fiatalabbaknak, mondván, hogy aki nem élt még át ilyen is ilyen fokú szenvedélyt, az még valójában nem élt át igazi szerelmet – és így tulajdonképpen nem is ismeri a szó jelentését.

Mit jelent az a szó hogy „fájdalom”? Vajon, aki nem élt még át soha fájdalmat, az nem ismeri a szó jelentését sem? Vannak emberek, akik olyan veleszületett rendellenességgel élnek,  hogy soha nem éreznek fájdalmat. A fájdalom sajátos érzéki minőségét tehát sohasem tapasztalták meg. De persze ők is láttak már fájdalomtól jajgató embert, ismerik azt, hogy mások hogyan használják ezt a szót. A fájdalomnak vannak külső jelei, amik többé-kevésbé megbízhatóan együtt járnak a fájdalommal (feltéve, hogy valaki nem szimulál). Így a fájdalmat soha meg nem tapasztalt ember is el tudja sajátítani a “fájdalom” szó használatát, tud olyan jellegű állításokat tenni mint “XY-nak fájdalmai vannak.” Azt is tudja, hogy az emberek időnként csak úgy tesznek, mintha fájdalmaik lennének, és tudja azt is, hogy ő sohasem élt át fájdalmat, de tudja, hogy az valamilyen érzés, ami a testben érződik.

Mondhatjuk-e akkor róla, hogy tényleg nem ismeri a „fájdalom” szó jelentését? Szeretnénk azt gondolni, hogy egy bizonyos értelemben igen, egy más értelemben pedig nem.

A cikk a hirdetés után folytatódik

„Annyira szívesen mondanánk: »A fontos ez«, s közben önmagunknak rámutatunk az érzetre – ami máris mutatja, mennyire erősen hajlunk arra, hogy olyasmit mondjunk, ami nem közlemény.” – írta Ludwig Wittgenstein a Filozófiai Vizsgálódások című művében, amelynek e híres szakasza a „privát nyelv argumentum” néven vált híressé. (298.§ Wittgenstein, Ludwig 1998, Filozófiai vizsgálódások. (ford. Neumer Katalain) Atlantisz, Budapest.) Wittgenstein az ellen érvel, hogy egyáltalán elgondolható lenne egy olyan nyelv, amelyet én találtam ki a saját privát érzeteim leírására, és amelyet így egyedül csak én értek.

Mindennek azért is van jelentősége, mert a nyugati filozófiai tradícióban számos szerzőnél felbukkant az a gondolat, hogy az érzeteket jelölő szavainkat úgy sajátítjuk el, hogy találkozunk az érzettel, és azt ezzel a szóval mintegy megjelöljük. Sőt számos filozófus például John Locke a 17. században, vagy akár Bertrand Russell, aki Wittgenstein kortársa és barátja volt, gondolta úgy, hogy a világról szóló tapasztalati tudásunk ilyen jellegű állításokon alapszik. Az egy meglehetősen bizonytalan tudás, hogy „a nap minden reggel felkel”, de az érzetekre vonatkozó tudásunk közvetlen és evidens. Lényegében ez a csekély számú, de evidens adat képezi az alapját annak, hogy ebből egy tőlem független külvilágra, abban lévő tárgyak és emberi lények létezésére következtetek. Wittgenstein szerint mindez csak valami filozófiai fantazmagória, és alapvetően téves képet rajzol arról, hogy mik is a tapasztalati benyomásaink, és miként beszélünk róluk.

Tételezzük fel, hogy egy erdőben felcseperedett gyermek valamiképp mégis megtanul beszélni, kifejleszt egy saját nyelvet, amivel megjelöli a világ dolgait, valamint a saját érzeteit is. A pszichológiai kutatások szerint persze ez nem történhetne meg, de most képzeljünk el egy olyan fikciót, amelyben igen. Ez a gyerek egy privát nyelvet beszél, amelyben a fájdalmat mondjuk az „xyz” szó jelöli. Egyszer csak kijővén az erdőből találkozik egy másik gyerekkel, akivel valami egészen hihetetlen módon egyből szót ért. Valamilyen csodálatos véletlen folytán ez a másik gyerek is használja az “xyz” szót, és amennyire objektívan meg lehet ítélni, hasonló körülmények között mondja is ki. Például, amikor valakinek ráesik egy kő a lábára, és utána nehezen jár stb. Szóval minden objektív körülmény azt sugallja, hogy mindketten ugyanazt az érzetminőséget jelölik az „xyz” szóval. Ám egyszer csak kiderül, hogy a másik fiú egy mechanikus robot. Az első fiúban felébred a gyanú: de hát akkor lehet, hogy ő nem is ugyanazt éli át, amikor fájdalomviselkedést produkál, lehet, hogy valójában nincsenek is érzései. Akkor viszont mit jelöl az ő „xyz” szava?

Ludwig Wittgenstein

„Tételezzük fel, hogy mindenkinek volna egy skatulyája, benne pedig valami, amit »bogár«-nak nevezünk. Senki sem tud a másik skatulyájába bepillantani; és mindenki azt mondja, hogy csak a saját bogarának látványából tudja, mi egy bogár. – Hiszen ekkor az is lehetséges volna, hogy mindenkinek valami más tárgy van a dobozában. Sőt az is elképzelhető, hogy egy ilyen dolog szüntelenül változzék. – De mi lenne, ha ezeknél az embereknél a »bogár« szónak mégiscsak volna használata? – Úgy ez nem abban állna, hogy egy dolgot jelölnek vele. [...] hiszen a doboz akár üres is lehetne.” (293.§)

Wittgenstein érve meglehetősen nehezen értelmezhető és az elmúlt több mint ötven évben számos eltérő interpretáció született. Szerintem Wittgenstein kritikája azt a gondolatot célozza, hogy szubjektív tapasztalatainkra vonatkozó szavainkról azt hisszük, hogy ugyanúgy jelölik az érzeteinket, mint a „Pisti” szó Pistit, vagy a „fazék” szó bizonyos objektumokat a világban. Valójában azonban ezekben az esetekben nem beszélhetünk ilyen jellegű megjelölésről. A „nekem fájdalmaim vannak” kijelentés valójában nem jelöli a fájdalmat, hanem kifejeződik benne a fájdalom – mondjuk ahhoz hasonlóan, mint amikor azt mondom „jaj”. Ebből az is következik, hogy egyáltalán nem tekinthetjük ezeket az állításokat a világmegismerés sarokköveinek, az objektív világról szóló tényleírások egészen más „nyelvjátékot” jelentenek.

„A paradoxon csak akkor tűnik el, ha radikálisan szakítunk azzal az eszmével, hogy a nyelv mindig egyetlen módon funkcionál, s hogy mindig ugyanarra a célra szolgál: gondolatokat közvetít – szóljanak ezek a gondolatok házakról, fájdalmakról, jóról és rosszról, vagy bármiről.” (304.§)

Legújabbak

Roland Barthes

Töredékeink könyve

Roland Barthes: Roland Barthes Roland Barthes-ról. Typotex, Budapest, 2016, ford.: Darida Veronika.

Különböző népek zászlói

A népek joga

John Rawls: A népek joga: Visszatérés a közös gondolkodás eszméjéhez (Ford.: Krokovay Zsolt). Budapest: L’Harmattan. 2008.

A jó diktátor

Bizony-bizony, ha lenne egy derék diktátorunk, akkor minden sokkal jobb lenne. Nem lenne annyi széthúzás, nem lennének folyton ellenvélemények, amelyek megakadályoznák a helyes kormányzást.

Igazságtalan-e az alapjövedelem?

Sokat vitatott kérdés, hogy a feltétel nélküli alapjövedelem milyen gazdasági és társadalmi következményekkel járna. Minket filozófusokat viszont az érdekel, hogy igazságos intézmény-e.

Igaz szó, igaz élet

Cseke Ákos: Igaz szó, igaz élet. A kései Foucault és az igazság története. L'Harmattan, Budapest, 2015.

Teremtés

Az emberi méltóság filozófiája

Barcsi Tamás könyve, Az emberi méltóság filozófiájanem csak felvázol egy sajátos koncepciót a mindenkit megillető minimális tiszteletről, de átfogó történeti áttekintést is ad.