Minden relatív? - Még mit nem?!

Sokszor halljuk, hogy minden csak nézőpont kérdése, vagy akár azt, hogy ma már a tudomány is elvetette a megfigyelőtől független igazság létét. De vajon, ez azt jelenti, hogy nincs igazság? Nos, attól, hogy valami nézőpontfüggő még lehet objektív, hiszen végső soron az, hogy egy szobában hol van a szekrény szintén nézőpontfüggő - felőlem nézve jobbra, felőled nézve balra van - mégis lehetséges, hogy egyikünk tévedjen abban, hol a szekrény, a másikunknak meg igaza legyen. Vélhetően azért van így, mert végső soron egy közös vonatkoztatási rendszerbe tudjuk foglalni a fizikai tárgyak helyzetét.

 Az igazi gond akkor van, ha nincs semmilyen kitüntetett viszonyítási pont, amihez igazíthatjuk az igazságra igényt tartó állításainkat. Ilyen helyzet is előfordulhat, például a szépség kapcsán. Lehet, hogy egy bizonyos váza számomra, szép számodra viszont ronda, és bár mindketten úgy fogalmazzuk meg az állításunkat, hogy maga a dolog szép vagy csúnya, mégis igazából ez az állítás nem fejez ki semmi objektívat, mert semmilyen alapunk nincs inkább szépnek vagy inkább csúnyának találni a vázát. Még egy giccsparádé is tetszhet valakinek. Azt az álláspontot, amely szerint az igazság teljességgel nézőpontfüggő relativizmusnak szokták nevezni.

 Akkor mondjuk, hogy valami tökéletesen relatív, ha tulajdonképpen bármit lehet mondani rá, azaz teljességgel önkényes. Általában azért nem ilyen vad formában szokták felvezetni ezt az álláspontot. Hanem inkább úgy: az aztékok számára holtbiztosnak tűnt, hogy az esőt Tlálok esőisten önti a földre, azaz számukra ez volt az igazság. Ám a mai ismereteink szerint az aztékok bizony tévedtek! Akik azt akarják állítani, hogy nem oktathatjuk ki az aztékokat, mert az ő kultúrájukban az volt az igazság, hogy Tlálok esőisten csinálja az esőt, azok az igazságot egy kultúrához relativizálják. Ez tehát nem totális relativizmus, miszerint bármi igaz, ami valakinek annak látszik, hanem, hogy az igaz, ami egy adott kultúrában igaznak számít. Ne ennek a nézetnek a képviselői már akadnak bőven.

A cikk a hirdetés után folytatódik

 A totális relativizmus meghökkentő volta nyomban megvilágosodik, ha elképzelünk egy őrültet, aki magát Napóleonnak hiszi. Lehetséges, hogy ő a maga kis világában megingathatatlan ebben, ettől függetlenül mégis úgy gondoljuk, hogy sajnálatos módon zöldségeket beszél vagyis nincs igaza; ő nem Napóleon. A totális relativistának el kell fogadnia, hogy mindenkinek a maga számára igaza van. A kultúr-relativistának pedig azt kell elfogadnia, hogy az aztékoknak igaza van abban, hogy az esőt Tlálok csinálja.

 No persze a nagylelkű relativista elfogadhatja mindezt, de mindjárt húsbavágóbbá válik a kérdés, ha azt is rájuk akarjuk hagyni, hogy erkölcsileg helyesnek tekinthessék, hogy embereket áldoztak isteneik számára. Avagy némileg korszerűbb és kínosabb példát említve, a relativistának helyben kell hagynia, hogy bizonyos kultúrkörökben megdönthetetlen igazságnak számít, hogy a nők számára nem megengedettek bizonyos dolgok, amik a férfiak számára igen. Ebből mindjárt látható, hogy mindezt összevetve több álláspont is adódik: 1. minden relatív minden egyes emberhez képest 2. minden relatív a kultúrához képest 3. a tudományos állítások nem relatívak, de az erkölcsi kijelentések relatívak a kultúrához képest. (És tovább szaporíthatók az álláspontok attól függően, hogy mi relatív mihez képest.)

 Bár a második és a harmadik kérdés bonyolultabb, a totális relativizmus ellen fel lehet vetni, hogy önmagát cáfolja meg. Ezzel együtt állítólag az ókori szofisták szép pénzt kerestek azzal, hogy ha arra volt szükség, akkor bebizonyították, hogy "így és így áll a helyzet", ha viszont arra volt szükség bebizonyították ennek az ellenkezőjét, és ennek kapcsán elterjedt róluk, hogy a úgy gondolják: valójában bármilyen állítás igazsága vagy hamissága csak nézőpont kérdése. Noha a szakértők a mai napig vitatkoznak rajta, de általában azt szokták mondani, hogy ezt fejezi ki Protagórasz híres tétele is, mely szerint "minden dolog mértéke az ember, a létezőké abban, hogy léteznek, a nemlétezőké abban, hogy nem léteznek". No de miért öncáfoló a relativizmus?

 Hát azért mert, például, ha a relativistának van egy haverja, aki nem fogadja el a relativizmust, akkor a relativista nem mondhatja, hogy "hé haver, tévedsz, igazából minden relatív", hiszen a relativista szerint a havernek is igaza van. A totális relativizmus híve azzal, hogy azt állítja, hogy bármilyen vélekedés relatív, relatívvá teszi a saját maga álláspontját is. Ez Platón híres peritropé-érve a relativizmus ellen. (Peritropé tkp. azt jelenti: a helyzet megfordítása, vagy önmaga ellen fordítása)

Legújabbak

Roland Barthes

Töredékeink könyve

Roland Barthes: Roland Barthes Roland Barthes-ról. Typotex, Budapest, 2016, ford.: Darida Veronika.

Különböző népek zászlói

A népek joga

John Rawls: A népek joga: Visszatérés a közös gondolkodás eszméjéhez (Ford.: Krokovay Zsolt). Budapest: L’Harmattan. 2008.

A jó diktátor

Bizony-bizony, ha lenne egy derék diktátorunk, akkor minden sokkal jobb lenne. Nem lenne annyi széthúzás, nem lennének folyton ellenvélemények, amelyek megakadályoznák a helyes kormányzást.

Igazságtalan-e az alapjövedelem?

Sokat vitatott kérdés, hogy a feltétel nélküli alapjövedelem milyen gazdasági és társadalmi következményekkel járna. Minket filozófusokat viszont az érdekel, hogy igazságos intézmény-e.

Igaz szó, igaz élet

Cseke Ákos: Igaz szó, igaz élet. A kései Foucault és az igazság története. L'Harmattan, Budapest, 2015.

Teremtés

Az emberi méltóság filozófiája

Barcsi Tamás könyve, Az emberi méltóság filozófiájanem csak felvázol egy sajátos koncepciót a mindenkit megillető minimális tiszteletről, de átfogó történeti áttekintést is ad.