Miért legyek PC?

A politikai korrektség híres-hírhedt problémája az utóbbi időkben ismét a figyelem középpontjába került. Erről a fogalomról sokan sokfélét gondolnak: egyesek szerint a békés egymásmellett élés és a toleráns társadalom elengedhetetlen alapköve, mások szerint értelmetlen – sokszor nevetséges – túlóvatoskodás, ami jogtalanul tiltja meg nekünk, hogy a dolgokat a nevükön nevezzük. Ezekben a kérdésekben nem akarok állást foglalni, mindössze egy a politikai korrektséggel kapcsolatos gyakori reakcióra szeretném felhívni a figyelmet, amely, úgy vélem, hibás megfontolásokon alapszik.

 Mint mondtam, sokan sokféle okból ellenzik a politikai korrektség jelenségét. Egyesek szerint a szólásszabadság korlátozása által gátolja a demokratikus intézmények működését. Ráadásul lehetőséget ad az állítólagosan „elnyomott” csoportoknak arra, hogy speciális politikai státuszra és ezáltal hatalomra tegyenek szert, ez pedig problémát jelent egyenlőségelvű társadalmunk számára. Mások szerint a veszély ennél is komolyabb: a PC egy olyan újfajta nyelvhasználatot – egyfajta orwelli „újbeszélt” – kíván kialakítani, amelyben a politikai korrektség támogatói számára nemkívánatos gondolatok egyáltalán nem válnak kimondhatóvá: a PC a nyelvi kifejezés szintjén kívánja érvényre juttatni az ideológiát, egyfajta mélyreható agymosást hajt végre rajtunk.

politikailag korrekt szótár

 Tegyük azonban félre a kérdést, hogy ezek az aggodalmak jogosak-e és forduljunk egy sokkal elterjedtebb reakció felé: a politikai korrektség egész egyszerűen nevetséges. Ugyan miért kellene a cigányokat romáknak nevezni, miért ne viselhetne egy hírolvasó keresztet, és mi baj van azzal, hogy a nőknek nem kell fizetniük a szórakozóhelyeken? Nem kell a kákán is csomót keresni. Ezek a dolgok így voltak, mióta világ a világ (vagy legalábbis mióta vannak nightclubok) és eddig tökéletesen működtek. Ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani.

A cikk a hirdetés után folytatódik

 Azt hiszem, belátható, hogy ez a gondolatmenet hibás és lévén, hogy valóban igen sokan tartják helytállónak, érdemes rávilágítani arra is, hol van pontosan a hiba. A fenti álláspont képviselője rendszerint abból indul ki, hogy a legtöbb morális intuíciója – például, hogy rendben van az, ha a tévébemondók vallási jelképeket viselnek – helyes. Ez teljesen rendben is van, nehéz lenne úgy morális döntéseket hozni, hogy folyton kételkedünk az intuícióinkban.

 Az is kétségtelen azonban, hogy a múltban léteztek olyan erkölcsileg tökéletlen társadalmak, amelyek hamis morális intuíciókat alakítottak ki a tagjaikban. Például az ókori Rómában a legtöbben úgy vélték, hogy a rabszolgasággal nincs semmiféle probléma. Joggal tehetjük fel, hogy sokszor maguk a rabszolgák is úgy gondolták, hogy az a világ legtermészetesebb dolga, hogy velük úgy bánnak, ahogy. Ma azonban úgy gondoljuk, hogy ezek az intuíciók tévesek voltak.

 Tudjuk továbbá azt is, hogy a saját társadalmunk alighanem morálisan tökéletlen. Ez elégséges indokot szolgáltat nekünk arra, hogy azt gondoljuk, néhány morális intuíciónk téves. A kérdés mármost az, hogy melyek ezek: melyek azok a morális intuícióink, amelyeket értelmes dolog megkérdőjelezni és melyek esetében beszélhetünk csupán értelmetlen szőrszálhasogatásról a politikai korrektség nevében?

 

 A válasz, úgy gondolom az, hogy ezt nem tudjuk: aligha tehetjük fel racionálisan, hogy mi magunk, vagy a csoportunk tagjai a teljes morális igazság birtokában vagyunk. Ebből persze nem következik, hogy teljes erkölcsi szkepszisbe kellene menekülnünk, hogy fel kellene függesztenünk minden morális ítéletünket. Az viszont következik belőle, hogy ha valaki megkérdőjelezi valamely erkölcsi ítéletünket, akkor a racionálislépés az, hogy felülvizsgáljuk a saját álláspontunkat.

 A helyzet ahhoz hasonló, mint amikor sétálunk valakivel az utcán és az illető egyszer csak azzal fordul oda hozzánk, hogy „Láttad ezt?! Most ment el mellettünk egy gyöngyörű luxusautó.” - mi magunk azonban nem vettünk észre semmit. Mi ilyenkor a teendő? Nos, lévén, hogy az illető látásával sincs semmi baj, nincs semmi alapunk feltenni, hogy téved. A racionális lépés egyszerűen „egy lépést hátra tenni” és megfontolni, hogy talán mégis volt ott egy luxusautó (erről bővebben a namitgondolsz.hu cikkében).

 A morális szituáció ennél még valamivel rosszabbnak is tűnik. Pontosan tudjuk ugyanis, hogy működik egy olyan mechanizmus a világban, ami – nem szánt szándékkal persze, de – hamis morális intuíciókat generál bennünk: a már említett, morálisan tökéletlen társadalom. Olyan az egész, mintha sűrű ködben mászkálnánk. Egy ilyen helyzetben, ha valaki azt mondja, „Vigyázz, van előtted valami!”, akkor – még ha mi magunk nem is látunk semmit –, akkor is az a legésszerűbb, ha óvatosak vagyunk és tapogatózunk egy kicsit, nehogy a végén orraessünk.

 Meglehet, hogy azokon a helyeken, ahol mások morális feketelyukakat észlelnek, mi magunk nem veszünk észre semmit. Számunkra talán a világ legtermészetesebb dolga, hogy bizonyos népcsoportokat valamilyen néven nevezünk, vagy hogy a hölgyeket ingyen engedjük be bizonyos szórakozóhelyekre, arról nem is beszélve, hogy „a csajozást elítélni és az ingyen belépőtől egy lépésben eljutni a nemi erőszakig egyszerű ostobaság.”

 De a helyzet az, hogy morális téren meglehetősen esendők vagyunk. Előttünk milliók és milliók számára volt ostobaság a nők választójogáért vagy az egyetemes emberi jogokért folytatott küzdelem. Miért gondolnánk, hogy mi megérzéseink jobbak az övéknél? És legyünk őszinték: nem lehet, hogy a férfiak csajozási szokásai csakugyan szexisták, tárgyiasítják a nőket és hozzájárulnak a nemi egyenlőtlenségekhez? Lehet, hogy nem. De ezt a lehetőséget akkor is a legkomolyabban meg kell vizsgálni, mielőtt elvetnénk.

 Nem kell persze lépten-nyomon megkérdőjeleznünk minden meggyőződésünket. Ha viszont valamely morális meggyőződésünkkel kapcsolatban felmerül, hogy az esetleg nem helyes, sértő mások számára és el kellene vetnünk, akkor az ésszerű reakció az, hogy fontolóra vesszük a lehetőséget és először magunkban, a saját meggyőződéseinkben keressük a hibát, nem pedig a másikban.

Legújabbak

Roland Barthes

Töredékeink könyve

Roland Barthes: Roland Barthes Roland Barthes-ról. Typotex, Budapest, 2016, ford.: Darida Veronika.

Különböző népek zászlói

A népek joga

John Rawls: A népek joga: Visszatérés a közös gondolkodás eszméjéhez (Ford.: Krokovay Zsolt). Budapest: L’Harmattan. 2008.

A jó diktátor

Bizony-bizony, ha lenne egy derék diktátorunk, akkor minden sokkal jobb lenne. Nem lenne annyi széthúzás, nem lennének folyton ellenvélemények, amelyek megakadályoznák a helyes kormányzást.

Igazságtalan-e az alapjövedelem?

Sokat vitatott kérdés, hogy a feltétel nélküli alapjövedelem milyen gazdasági és társadalmi következményekkel járna. Minket filozófusokat viszont az érdekel, hogy igazságos intézmény-e.

Igaz szó, igaz élet

Cseke Ákos: Igaz szó, igaz élet. A kései Foucault és az igazság története. L'Harmattan, Budapest, 2015.

Teremtés

Az emberi méltóság filozófiája

Barcsi Tamás könyve, Az emberi méltóság filozófiájanem csak felvázol egy sajátos koncepciót a mindenkit megillető minimális tiszteletről, de átfogó történeti áttekintést is ad.