Mégis mit kellett volna tennem?

Az elmúlt év egyik legmegrázóbb híre volt annak a férfinak a halála, akin miután kizuhant egy forgalmas útra egyetlen járókelő igyekezett csak segíteni. Utólag persze könnyű erkölcsi ítéletet hozni az utca épp arra járó népségéről, akik bámészkodva vették körül a szörnyűséget vagy közönybe burkolózva továbbálltak. Néhány nappal később azonban egy érdekes cikkbe botlottam, amely a járókelők viselkedésének szociálpszichológiájáról szólt. Nagy tömegben az emberek úgy érzik megoszlik a felelősség, az egyéni hozzájárulásuk lehetőségének értékét lebecsülik, tartanak attól, hogy sok ember előtt kell felvállalniuk a cselekedetetek és könnyen nevetségessé válhatnak stb. A cikknek ráadásul lényegében igaza volt: számtalan elhíresült történet és szociálpszichológiai kísérlet bizonyítja, hogy az emberi pszichét bizony erősen befolyásolják ilyen körülmények.

 Ez megvilágítja, hogy mennyire nehéz is egy adott szituációban jól cselekedni, de ennek az eseménynek a kapcsán legalább abban konszenzus van, hogy minden körülmény dacára, igenis rosszul cselekedtek az érintettek. Ha valamit még utólag tenni lehet, hát az az, hogy erősen megfogadjuk, hogy ha valaha hasonló szituációba kerülünk, akkor habozás nélkül segítünk, akármilyen kellemetlenség is származzon ránk ebből. Némi motivációt meríthetünk az olyan bátrabban átvészelt vészhelyzetekből, mint a bostoni maratonon elkövetett merénylet, ahol a környékbeliek pokrócot, az éttermek pedig ingyen ételt adtak a káoszból kikeveredett menekülőknek.

 Amire azonban rá akarok térni az az, hogy azért mert van rá magyarázat, hogy miért így vagy úgy viselkednek az emberek bizonyos helyzetekben, egyáltalán nem menti fel a rosszul cselekvőket tetteik súlya alól. Ezt olvasva persze számos olvasóm bizonyára bólogat, erkölcsi érzékünk is ezt súgja, még ha számos enyhítő körülményt hajlandóak is vagyunk elfogadni, semmiképp sem jelenti ez azt, hogy ezzel el lenne intézve a dolog.

A cikk a hirdetés után folytatódik

 Pedig emlékszem idősebb ismerőseimből élettapasztalatuk mennyire ki tudta ölni az ilyesfajta idealizmust: „majd megtudod fiam, milyenek is az emberek”, „a munkahelyeden is látni fogod, hogy néha jobb, ha tartod a szád”, „az erősebb kutya...”, majd nagy sóhajtással: „a világ rendje már csak ilyen”.

 Ráadásul sokszor valamilyen ideológiáról, becsületről, vagy szokásról szóló koncepció legitimálni is igyekszik a gyakorlatot. Például a katonaságban nagyon sokszor rendkívül brutális fegyelmezési szokások, bántalmazás, avagy a lelki terror változatos formái uralkod(t/n)ak és ezt van aki elfogadhatónak tartja olyan alapon, hogy a katonák kemény legények, nekik ki kell állniuk az ilyesmit. Hasonló elvek konfliktusáról szól pl. az Egy becsületbeli ügy című film is.

 

 Számos filozófus, pl. David Hume, Johann Gottlieb Fichte nagyra tartott tézise volt, hogy a „kell” és a „van” között áthidalhatatlan szakadék tátong: akárhogy is vannak a dolgok, ebből semmi sem következik arra nézvést, hogy hogyan kellene lenniük. Attól, hogy Arisztotelész számára teljesen megszokott volt, hogy rabszolgát tart, még nem biztos, hogy ennek így is kell lennie. Az hogy a szociálpszichológia megmutatta, hogy adott körülmények között bárki potenciális gyilkos, ettől még remélem egyértelmű, hogy ezen körülmények között sem szabad embert ölni.

 Úgy tűnik, hogy számos stratégiánk van, amivel megpróbáljuk enyhíteni az ideális „kell” és a kényszerű „van” közötti szakadék okozta nyomasztó érzést. Széttárhatjuk a kezünket, hogy ó az az átkozott emberi természet – és elsétálhatunk, vagy öregkorunkra megkeseredve mondhatjuk, hogy sok mocskos dolgot elkövettem, de legalább megúsztam, sikerült, túléltem, kicsit még nyertem is rajta, még ha ehhez másokon kicsit át is kellett gázolni. Vagy akár azonosulhatunk is az igazságtalansággal, némi tréningezéssel akár egészen a lelkünk mélyéig elhihetjük, hogy jogos egy kis sértés, egy kis verés, egy kis kegyetlenkedés.

 Philip Zimbardo Lucifer hatás című könyve szinte végeérhetetlen tárházával szolgál az olyan szociális körülményeknek és pszichológiai hatásoknak, amelyek az embereket válogatott gonoszságokra sarkallják. De ne feltétlenül csak a haláltáborokra és öngyilkos merénylőkre gondoljunk, hiszen a gonoszság egészen delikát formái ütik fel a fejüket pirospozsgás, mosolygós kisiskolások napi rutinjaként és ez olyannyira nincs szem előtt, hogy az intézményvezetők és pedagógusok számára is gyakran nehezen észrevehető, vagy rosszabb esetben szőnyeg alá söprendő probléma. Sőt létezik az úgynevezett cyberbullying is, amelynek már akár durvább formájába is simán belefér mondjuk egy haverunkról készült kínos videó ország-világ elé tárása is (ha valaki ezt elsőre jó tréfának gondolná).

(Lucifer Az ember tragédiája c. rajzfilmből)

 A KickAss – Ha/Ver című film főhőse – aki megszállottan szuperhős akar lenni – az egyik jelenetben közbeavatkozik egy utcai verekedésnél, amelyben hárman támadnak egy emberre. A srác számos sérülés árán megmenti az áldozatot, miközben az utca túloldaláról kisebb tömeg kamerázza a jelenetet, és olyanokat sustorognak, hogy „ki ez az őrült?”, mire hősünk az arcukba vágja: „hárman támadnak egy emberre, a többiek pedig csak nézik, és még én vagyok őrült?”

 Bár meg lehet érteni, hogy miért nem úgy volt, ahogy kellett volna, hogy legyen, ez egy cseppet sem jelenti azt, hogy a „kellés” érvényét is vesztette. Hiába, általában nem vagyunk sem szentek sem Szókratészok. Ez azonban nem annyira Szókratészra és a szentekre nézve kellene, hogy kínos legyen, hanem ránk átlagemberekre. Nem éppen abban áll-e Szókratész nagysága, hogy életével is bizonyította, hogy jobb igazságtalanság áldozataként meghalni, mint igazságtalanságot elkövetni?

 

Legújabbak

Roland Barthes

Töredékeink könyve

Roland Barthes: Roland Barthes Roland Barthes-ról. Typotex, Budapest, 2016, ford.: Darida Veronika.

Különböző népek zászlói

A népek joga

John Rawls: A népek joga: Visszatérés a közös gondolkodás eszméjéhez (Ford.: Krokovay Zsolt). Budapest: L’Harmattan. 2008.

A jó diktátor

Bizony-bizony, ha lenne egy derék diktátorunk, akkor minden sokkal jobb lenne. Nem lenne annyi széthúzás, nem lennének folyton ellenvélemények, amelyek megakadályoznák a helyes kormányzást.

Igazságtalan-e az alapjövedelem?

Sokat vitatott kérdés, hogy a feltétel nélküli alapjövedelem milyen gazdasági és társadalmi következményekkel járna. Minket filozófusokat viszont az érdekel, hogy igazságos intézmény-e.

Igaz szó, igaz élet

Cseke Ákos: Igaz szó, igaz élet. A kései Foucault és az igazság története. L'Harmattan, Budapest, 2015.

Teremtés

Az emberi méltóság filozófiája

Barcsi Tamás könyve, Az emberi méltóság filozófiájanem csak felvázol egy sajátos koncepciót a mindenkit megillető minimális tiszteletről, de átfogó történeti áttekintést is ad.