Igazságtalan-e az alapjövedelem?

A feltétel nélküli alapjövedelem (FNA) egy sokat tárgyalt téma. Közgazdászok, szociológusok és politikusok gyakran megosztják nézeteiket a nagyközönséggel arról, hogy ez az elképzelés megvalósítható-e, milyen hasznos vagy káros gazdasági és társadalmi következményekkel jár, és így tovább. Minket filozófusokat viszont leginkább az érdekel, hogy az FNA vajon egy igazságos intézmény volna-e, erkölcsileg helyes lenne-e bevezetni azt, vagy sem.

Ez a kérdés bizonyos értelemben alapvetőbb a megvalósíthatósággal kapcsolatos okfejtéseknél, hiszen ha az intézmény igazságtalan, bevezetése helytelen, úgy teljesen mindegy, vajon képesek lennénk-e megvalósítani, és miféle társadalmi következményekkel járna. Ha moralitás és az igazságosság elvei azt mondják ki, hogy az FNA bevezetése helytelen, akkor erkölcsi kötelességünk nem bevezetni azt.

Nos tehát, igazságos-e az FNA? Az egyik legelterjedtebb filozófiai ellenvetés az FNA igazságossága ellen az úgynevezett „kihasználás-érv” („exploitation objection”). Az érv egyszerű: az FNA definíció szerint mindenki számára feltétel nélkül biztosít jövedelmet. Mármost lehetnek a társadalomban olyanok, akik ezt a jövedelmet arra használják fel, hogy a társadalom hasznos tagjai legyenek – dolgozzanak, hozzájáruljanak a közösség virágzásához, miegymás –, mások azonban csak önös érdekeik kielégítésére használnák fel azt.

Utóbbiak mármost kihasználják azokat a polgártársaikat, akiknek a munkája lehetővé teszi az FNA kifizetését a számukra, egy igazságtalan társadalmi viszony jön létre azok közt, akik termelnek, és akik e termékeket pusztán felhasználják, de nem adnak vissza semmit a társadalomnak. Az FNA ezt az igazságtalan társadalmi viszonyt intézményesíti, és mint ilyen, elítélendő.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Ez az ellenvetés elsőre túlságosan erősnek tűnhet. Úgy tűnik, az minden fajta szociális juttatást egyből igazságtalannak tüntet fel, ami nyilvánvalóan abszurd. Elvégre az ingyenes oktatásban, egészségügyi ellátásban részesülők sem szükségképpen adnak vissza valamit a társadalomnak. Ahogy azok sem, akik igazságtalan társadalmi intézmények, előítélet és balszerencse miatt a társadalom szélére sodródtak, és ha akarnának sem tudnák például termények munkával viszonozni a nekik szolgáltatott juttatásokat.

A kihasználás-érv híve azonban nyugodtan elismerheti, hogy az ilyen fajta szociális juttatások jogosak, míg az alapjövedelem nem. Egyrészt a gyerekeknek, időseknek, betegeknek, és a társadalom peremére szorultaknak nincs lehetőségük a viszonzásra, amellett az a tény, hogy a szociális juttatások nélkül emberhez méltatlan életet lennének kénytelenek élni elég erős erkölcsi alapot szolgáltat ahhoz, hogy az esetükben jogosnak tartsuk a javak újraelosztását.

A kihasználás-érvnek nem a rászorulókkal van baja, hanem azokkal, akik ugyan dönthetnének úgy, hogy visszaszolgáltatnak valamit a társadalomnak, ám szánt szándékkal nem tesznek így. Képzeljünk el egy jólszituált, diplomás illetőt, aki nem szenved semmiféle társadalmi kirekesztéstől, ám megrögzött filmrajongó, saját döntése folytán szinte minden idejét a TV előtt tölti, emiatt pedig nyomorog, miközben gyakorlatilag semmit nem szolgáltat vissza a társadalom részére, csak „kivesz a közösből”.

Mármost – így a kihasználás-érv – ha ez az ember is részesedne az FNA-ból, akkor igazságtalanul terhet helyeznénk azokra, akiknek a munkájából az FNA-t fizetjük. Az államnak ugyanis rendelkeznie kell valamiféle igazolással arra, hogy miért sajátítja ki és osztja újra az ő munkájuk termékének egy részét: az állam nem járhat csak úgy körbe és konfiskálhat magántulajdont minden további nélkül.

Ahogy láttuk, a rászorulók esetében van ilyen igazolás, erkölcsi alap, de a filmrajongó definíció szerint olyasvalaki, aki nem rendelkezik jogos igénnyel arra, hogy segítséget kapjon másoktól, mivel önszántából van abban a helyzetben, amiben. Az FNA azonban feltétel nélküli, így természetesen juttatni kell belőle a filmrajongónak is, ami azonban így igazolhatatlan és épp ezért igazságtalan lesz. Az FNA ezért nem tudja elkerülni, hogy igazságtalan társadalmi intézmény legyen.

Mit válaszolhat erre az FNA híve? A FNA-t pártoló egyik legismertebb teoretikus, Philippe van Parijs ötletes válasza a következő: az FNA-t nem bizonyos emberek munkájának termékéből finanszíroznánk. Nem olyasvalamiből tehát, amire valaki előzetesen jogot formálhatna, mielőtt a társadalom kisajátítaná azt. Az FNA alapját olyan erőforrások adják, amelyek senkiéi, jobban mondva, melyek közösek, amelyekre a társadalom minden tagja egyaránt jogot formálhat. Ezeket épp ezért kötelességünk egyenlő módon elosztani.

De mégis mik ezek az erőforrások? A Thomas Paine 1795-ös pamfletjéig, az Agrarian Justice-ig visszamenő gondolat szerint számos olyan jószág áll a társadalom rendelkezésére, amely bizonyos értelemben senkié: ilyenek például a természeti erőforrások, amelyek az ország területén találhatók. A kőszén és az uránérc a Mecsekben nem inkább az enyém vagy a tiéd, a magyar társadalom minden tagja egyaránt jogot formálhat rájuk – vagy a pénzbeli megfelelőjükre. Nagyjából ez az az alapelv, ami alapján az alaszkai lakosok évente részesedést kapnak az állam olajkitermeléséből származó jövedelméből – ez az FNA egyik igen régóta létező prototípusa.

Van Parijs ide számítja még az elmúlt generációktól ránk hagyományozott javakat, és még sok minden mást. Ha az FNA-t sikerül kizárólag ezekből finanszíroznunk, akkor minden rendben: az önszántukból dologtalanok jövedelmének kiegészítése nem járna együtt senki kihasználásával, hiszen csak olyan erőforrásokra támaszkodna, amelyre senki egyénileg nem formálhat jogot.

Van Parijs javaslata természetesen nem mentes a problémáktól. Ahogy például Gijs van Donselaar megjegyzi, még ha igaz is, hogy ezekre a közös erőforrásokra mindenki igényt tarthat, akkor sem biztos, hogy mindenki egyenlő mértékben tarthat rájuk igényt. Ezek az ellenvetések messzire vezetnek, de egy más alkalommal talán körbejárhatjuk őket. Most azonban tegyük fel, hogy Van Parijs megoldása működik és az FNA-t ténylegesen tudjuk olyan forrásokból fedezni, amelyek közösek, és tehát amelyek újraosztásával senkit nem károsítunk meg.

Ekkor is megmarad azonban egy lehetséges ellenvetés: a filmrajongó továbbra is kihasználja a társadalmat, továbbra is csak kivesz és nem ad vissza semmit, ezzel pedig akkor is vét a társadalmi igazságosság elvei ellen, ha nincs egy olyan konkrét személy, akit megkárosítana. A társadalom egy kooperatív vállalkozás, a társadalmi intézmények e közös vállalkozás révén léteznek.

Ha valaki ezen intézményekből csak profitál, de semmit nem ad vissza, akkor az igazságtalanul jár el azokkal a polgártársaival szemben, akiknek a kooperatív együttműködése lehetővé teszi az intézmények működését. Ezt nevezhetjük a kölcsönösség elvének. Mármost ha az FNA legitimálja a filmrajongó viselkedést, úgy szembehelyezkedik a kölcsönösség elvével, az igazságtalanság pártjára áll, és mint ilyen, erkölcsi szempontból védhetetlen intézménnyé válik.

A magam részéről úgy gondolom, hogy ez a probléma véresen komoly. Egyrészt az FNA melletti gazdasági, szociológiai és egyéb megfontolásokat rendkívül meggyőzőnek tartom, azonban személy szerint a végletekig elkötelezett vagyok a kölcsönösség elve iránt is.

Meg vagyok győződve arról, hogy míg a rászorulók teljes joggal tartanak igényt feltétel nélkül a segítségünkre, nekünk, akik vagyunk annyira szerencsések, hogy lehetőségünk van legalább részben visszaszolgáltatni a társadalomnak azokat a javakat, amelyeket embertársaink közös munkája szolgáltat nekünk, akkor így is kell tennünk Ezért nem helyeslem például, ha mi filozófusok obskúrus és a tágabb világ számára érdektelen elméleti vitákba temetkezünk, majd állásokat, jó fizetést és társadalmi megbecsülést követelünk magunknak. Ezt a nézetemet többször kifejtettem.

Ha mármost az FNA ténylegesen szemben áll a kölcsönösség elvével, akkor mindegy, mennyire szimpatikusak nekem a mellette szóló érvek, mennyire kedvem lenne csatlakozni az FNA melletti szekértáborhoz, mennyire visszataszít az FNA ellenzők politikája és világnézete, akkor sem állhatok ki mellette, hiszen az alapvető erkölcsi elveimről kellene lemondanom. Ez is jól mutatja, hogy az ilyen fajta filozófiai eszmefuttatások egyáltalán nem tét nélküliek. Minden ilyen kérdés esetében muszáj alaposan végiggondolnunk egy-egy elképzelés erkölcsi következményeit, különben könnyen ott találhatjuk magunkat, hogy saját elveink ellenében kardoskodunk.

Hál’ Istennek – úgy gondolom – van kiút, az FNA és a kölcsönösség elve összeegyeztethető. Két fő megoldási mód kínálkozik. Az első a semlegesség elve: azt szokás gondolni, hogy az igazságos társadalmakban az államnak nem szabad állást foglalnia abban a kérdésben, hogy milyen a jó élet, hanem biztosítania kell az állampolgárok szabadságát arra, hogy a saját elképzeléseik szerint kereshessék a boldogságot, ahogy nekik tetszik (amíg ez mások szabadságát nem sérti, stb.).

Meglehet, hogy szerintem a társadalomnak szentelt élet a legjobb, de egy keresztény szerzetes szerint az imának szentelt élet, a filmrajongó szerint pedig a filmnézéssel töltött élet. Az állam ebben a kérdésben nem dönthet, nem határozhatja meg, hogy miféle erényeknek kell szentelnünk magunkat, és miben találhatjuk meg a kiteljesedést. Ha az FNA elleni legjobb érvünk az, hogy a munkával töltött élet jobb, mint a filmnézéssel töltött élet, úgy ez nem gátolhatja meg az államot az FNA bevezetésében, mivel annak ilyen kérdésekben semlegesnek kell maradnia.

Ez az érv sokakat kielégítene, az én számomra azonban azért nem meggyőző, mert a korai John Rawlsszal együtt úgy gondolom, hogy az igazságos társadalomnak elő kell mozdítania az „igazságosság erényeit” vagy az „igazságosság éthoszát” – ahogy azt G.A. Cohen nevezte. Természetesen nem erőszakos eszközökkel – senki nem állítja, hogy a filmrajongót börtönbe kéne zárni – hanem olyan intézmények, társadalmi struktúrák kialakításával, amelyek elősegítik azt, hogy az emberek kölcsönös és méltányos együttműködésben élhessenek a társadalom tagjaiként. Az FNA azonban a filmrajongó életmódjának legitimálásával szembe megy ezzel a kívánalommal. Így még ha a filmrajongó életmódja a semlegesség elve nevében tolerálandó is, az FNA akkor sem minősülhet az igazságos társadalom intézményének.

Az én megoldásom a következő: az, hogy az FNA igazságos-e, ugyanúgy nem egy önmagában igaz vagy hamis állítás, ahogy az sem, hogy az FNA megvalósítható. Mindkettő feltételekhez kötött. Ahogy arra Simon Birnbaum felhívja a figyelmet, az FNA nem rendelkezik saját jogán értékkel, nem önmagában jó. A társadalom gazdasági-politikai helyzetétől függően a bevezetése akár helyteleníthető is lehet. Ha a társadalom nem képes közös javait hatékonyan és fenntartható módon újraosztani, ha ez többet árt, mint használ, úgy az FNA egyik pártolója sem akarná, hogy bevezessük azt.

Úgy gondolom azonban, hogy mikor erről beszélünk, fontos, hogy ne csak a gazdasági, hanem - nevezzük így - a morális fenntarthatóságot is figyelembe vegyük. Hogy az FNA megvalósítható-e, a társadalom gazdasági és politikai struktúráitól függ. Hogy az FNA igazságos vagy igazságtalan-e, a társadalom morális struktúráitól függ. Másként fogalmazva: a kihasználás, a kölcsönösség elvével való szembefordulás minden körülmények közt elítélendő. De az ezek és az FNA közti kapcsolat esetleges: hogy fennáll-e, az attól függ, hogy miféle társadalomban vezetjük be az FNA-t.

Ahhoz tehát, hogy az FNA-t egy morális szempontból vállalható, igazságos intézménynek tartsuk, biztosítanunk kell, hogy a kölcsönösség, a társadalmi szolidaritás, az igazságosság éthosza is adottak a társadalomban, nem csupán az alapjövedelem bevezetéséhez szükséges gazdasági feltételek.

Ahogy az FNA megvalósíthatósága és fenntarthatósága, úgy igazságossága is feltételekhez kötött. Az FNA-nak – úgy vélem – kétségtelenül áldásos hatásai lennének a társadalmi egyenlőség, a szegénység felszámolása és számos más probléma szempontjából. Hogy ezeket maradéktalanul kiaknázhassuk, olyan intézményeket és társadalmi struktúrákat kell kifejlesztenünk, amelyek lehetővé teszik az FNA sikeres működtetését. De nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy egyúttal olyan morális struktúrákat is létre kell hoznunk a társadalomban, amelyek biztosítják, hogy az FNA bevezetése nem vezet igazságtalansághoz. Az utóbbi feladatnak ugyanakkora súllyal kell bírnia az FNA támogatója számára, mint az előbbinek.  

Legújabbak

Különböző népek zászlói

A népek joga

John Rawls: A népek joga: Visszatérés a közös gondolkodás eszméjéhez (Ford.: Krokovay Zsolt). Budapest: L’Harmattan. 2008.

A jó diktátor

Bizony-bizony, ha lenne egy derék diktátorunk, akkor minden sokkal jobb lenne. Nem lenne annyi széthúzás, nem lennének folyton ellenvélemények, amelyek megakadályoznák a helyes kormányzást.

Igazságtalan-e az alapjövedelem?

Sokat vitatott kérdés, hogy a feltétel nélküli alapjövedelem milyen gazdasági és társadalmi következményekkel járna. Minket filozófusokat viszont az érdekel, hogy igazságos intézmény-e.

Igaz szó, igaz élet

Cseke Ákos: Igaz szó, igaz élet. A kései Foucault és az igazság története. L'Harmattan, Budapest, 2015.

Teremtés

Az emberi méltóság filozófiája

Barcsi Tamás könyve, Az emberi méltóság filozófiájanem csak felvázol egy sajátos koncepciót a mindenkit megillető minimális tiszteletről, de átfogó történeti áttekintést is ad.