Igaz szó, igaz élet

Cseke Ákos: Igaz szó, igaz élet. A kései Foucault és az igazság története. L'Harmattan, Budapest, 2015.

Cseke Ákos legfrissebb írásában arra vállalkozik, hogy megrostálja Michel Foucault utolsó éveiben a szexualitásról és az igazmondásról kialakított nézeteit. Mivel a magyar olvasóközönség számára leginkább csak az a félbeszakadt és korántsem egységes kutatás elérhető, melyet a Szexualitás története napvilágot látott kötetei tartalmaztak, ezért a kommentátornak kivonatolnia kell a franciául is csak nemrégiben megjelentetett, a Collège de France-ban éveken át tartott utolsó előadássorozatok esedékes mondandóját. Lévén, hogy Foucault ezen előadásainak tematikája szerteágazó, míg a fiatalkorában sajtó alá rendezett művei „célirányosak”, ez már önmagában is egy meglehetősen nehéz feladat.

Michel Foucault

A könyv bevezetője, mely az igazság problematikusságának felvázolására, illetve a téma iránti fogékonyság elmélyítésére tesz kísérletet, Kafka kiábrándító, de felettébb józan meglátásával indít, miszerint nem kell mindent igaznak tartanunk, csak szükségszerűnek. Nehezebb elképzelnünk ennél találóbb nyitányt az írás számára, hiszen a kafkai üzenet mellékzöngéi felocsúdásra késztethetik azokat, akik vagy úgy vélik, normáink és mindennapi cselekedeteink szabályszerűségei kikezdhetetlenek, vagy, hogy könnyű megváltoztatni azokat. Bár nem lenne légből kapott amellett érvelni, hogy Foucault egész életművét az fogja össze, hogy az igazság történet(iség)ét megértse és evidenciajellegét megkérdőjelezze, csalogató és kifizetődő választásnak tűnik a szerző részéről, hogy e tekintetben Foucault kései munkásságát fogja vallatóra. Hiszen ebben az időszakban a francia gondolkodó vallomástevő állatként definiálja a Nyugati embert, és a tudományos illetve a társadalmi gyakorlatok után a szubjektum önmagaság-technikáinak vizsgálatára vállalkozik, melyek kitüntetett helyet foglalnak el, ha az őszinteség származástanának felfedezését tartjuk szem előtt.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Az első három fejezet célkeresztjében a Szexualitás története áll. A kommentátor kudarcnak tartja a francia gondolkodó életművének utolsó darabjait. Többek között azért, mert a különböző kötetekben ellentmondásos a kereszténységről kialakított álláspont: míg az elsőben az az elképzelés  érvényesül, hogy a hatalomnak nem csak negatív, hanem produktív hatásai vannak, addig a későbbi kötetekben, ahol az antikvitással veti egybe a korai keresztény életvezetési gyakorlatokat, Cseke Ákos szerint visszatér a nietzscheiánus perspektíva, és így a keresztény egyház elnyomó hatalmi centrumként szerepel a vallomástevő állat genealógiájában. További ellenvetés, hogy a keresztény és az antik szövegek értelmezése elnagyolt, hiszen Foucault gyakran félreérti vagy félremagyarázza azokat a forrásokat, amelyeket felhasznál. Már ha veszi a fáradtságot – ugyanis Cseke egyik legfőbb problémája a Szexualitás történetével az, hogy Foucault nem érzi szükségét annak, hogy a kereszténységről kialakított kritikáját szövegekkel támassza alá.

Hasonlóképpen az antik szövegek esetében is önkényességre lelhetünk. Nagyon tanulságos például az az elemzés, amelyben Foucault Platón-olvasatait veszi szemügyre a szerző. Egyrészt rávilágít arra, hogy igényeinek megfelelően Foucault rendszerint váltogatja forrásait saját Szókratész-képe kialakítása során: van úgy, hogy megelégszik a platóni narrációval, máskor viszont Xenophónhoz nyúl. Ezen túl, vagy nagyon komolyan veszi a leírt szövegeket vagy megengedhetetetlen mértékben elvonatkoztat a szöveg kontextusától. Cseke szerint Foucault felületes volt, amikor a Patón dialógusok szereplőinek megnyilatkozásait a hétköznapi erotika megnyilatkozásainak könyveli el, míg a Phaidrosz első Szókratész-beszédét leszámítva, a Platón mesterének szájából elhangzó nézeteket mind platonikus szerelembölcseletnek tekinti. Mindezt az okozhatja, hogy Foucault szem elől téveszti, hogy a platóni dialógusok tudatos szerkesztés eredményei (53–8. o.) A kötet felhívja a figyelmet arra is, hogy felettébb vitatható úgy interpretálni az antik emberek életét, miszerint az egyaránt mentes lett volna  társadalmi és isteni dimenziótól. Összességében a Szexualitás története, még ha igencsak megalapozott szempontok szerint is, de súlyos elmarasztalásban részesül: történetileg hiteltelen, fiktívnek tekinthető az írás, hiszen „mindenekelőtt és többnyire” csupa belemagyarázásból áll Foucault klasszikafilológiai és egyháztörténeti kiruccanása.

Talán többünkben felmerülhetne ezen a ponton a kérdés, hogy hova/hogyan haladhat tovább a tanulmány ezek után? Hiszen Cseke Ákos a kurrens szakirodalom garmadájával felvértezve rendíthetetlen hangon marasztalta el az ominózus írásokat, mellyel szinte minden további kutakodás lehetőségét is kizárta. A következő fejezet, a Szex és igazság – mely, meglátásom szerint, a könyv legizgalmasabb szakasza, és egy remekbe szabott, ám korántsem vitathatatlan Foucault tanulmányként is olvasható – képes arra, hogy megnyissa más szempont-rendszerek előtt az utat. Nekirugaszkodási pont gyanánt Cseke felfedi, hogy a korábbi fejezetekben alkalmazott megközelítésmód helyett lehetséges másként is olvasni a francia gondolkodó esedékes szövegeit. Az új perspektívából sem téveszthetjük szem elől Foucault tévedéseit, de törekedhetünk arra, hogy vállalkozása kamatoztatható nóvumaira figyeljünk fel. A négy kötetes, interjúkat és kisebb tanulmányokat tartalmazó Dits et Écrits-hez folyamodik, hogy körvonalazza, mi is a szerepe a francia filozófusnál – a korábbiakban olyannyira kárhoztatott – a fikciónak. Ebből az aspektusból kitetszik, hogy Foucault történeti munkáinak célja nem a múlt minél objektívebb feltárása felé való konvergálás, hanem az aktuális jelen újragondolásának előkészítése. Mindez – Cseke helyesen mutat rá – nem a posztmodern cinizmus jegyében történik, hiszen mint írja: „a múltnak nem feltétlenül, de a jelennek igenis valóságos igazsága (lehet).” (76. o.) Kérdéses persze, hogy a jelen problematizálása, egyértelműségének megkérdőjelezése során, milyen mértékben kezelhetjük fikcióként a történelmi dokumentumokat, kizökkentési szándékunkban festhetünk-e részrehajló képet a történelemről, s ha igen, mennyire?

Cseke arra is kísérletet tesz, hogy a bebizonyítsa a legnagyobb probléma Foucault kései írásaival az, hogy figyelmen kívül hagyja azokat a kulcsfontosságú módszertani elveket, melyeket korábban kimunkált, és gyümölcsöztetett. Bár van jogalapja e meglátásnak, de egyáltalán nem biztos, hogy a felfestett mértékben igaz a Szexualitás történetére, vagy egyáltalában a kései Foucault megnyilatkozásaira. A szakasz igazi problémája viszont sokkal inkább abból adódik, hogy Cseke többször is genetikus olvasattal próbálja meg megmagyarázni Foucault elmaradásait. Például: „[h]a meg akarjuk érteni a kései Foucault gondolkodását, akkor ebben az értelemben sem attól nem tekinthetünk el, hogy szexuális orientációját tekintve Foucault homoszexuális volt, sem attól, … hogy az Egyesült Államokban »megkezdte a flörtölést a szadomazochizmussal és az LSD világával«”. (86–7. o.) Vagy más helyütt: „[k]étségtelen, hogy Foucault szabadságvágya alapvetően rányomta a bélyegét írásai mellett beszéd- és gondolkodásmódjára is...” (94. o.) Így elmondható, hogy noha a zömében interjúrészletekre támaszkodó fejtegetés révén Cseke bemutatja, hogyha körültekintéssel olvassuk Foucault-t, abból mindenképpen profitálhatunk is, ám azzal, hogy túlzásba viszi a szerző intencióinak tanulmányába való csepegtetését, értelmezése óhatatlanul veszít vegytisztaságából.

A kötet nagyobbik részét kitevő blokk Az igazság bátorsága, az igazmondás bölcseleti és vallásos kultúrája címet viseli. Ebben a könyv feladatvállalását tekintve központi részben a magyar olvasóközönség számára eleddig ismeretlen anyaggal ismerkedhetünk meg. Jóllehet továbbra is kommentálja, értelmezi és retusálja Foucault meglátásait, a soron következő szakasz a francia gondolkodó kései törekvéseit kivonatolja. Cseke Ákos meglátása szerint ugyanis, az 1980-as évektől kezdődően Foucault vizsgálódásaira hatványozott módon jellemző, hogy azok a technikák kezdik el érdekelni, melyek révén „az ember saját maga vagy mások vezetése, gondozása, kormányzása érdekében jogi, vallási, irodalmi, politikai vagy etikai értelemben kimondja az igazságot (saját magáról vagy az államról, amelynek a polgára)”. (118. o.) Cseke arra vállalkozik, hogy egységes történetté gyúrja Foucault a parrhészia (magyarul: mindent kimondani) antik és keresztény alakzatairól élőszóban kifejtetett nézeteit. Így bizonyos, hogy mindazok számára hasznos lesz a könyv forgatása, akik vagy a francia filozófus kései gondolatvilágával, problémafelvetéseivel akarnak megismerkedni, vagy az igazság egy alternatív – azaz eseményként és a szubjektum számára történésként felfogott – verziójára szeretnének szert tenni. Nem árulunk el titkot azzal, ha megjegyezzük, Cseke mind a igazmondás történetének egyes stációit illetően, mind az előadássorozatokban felfedezhető általános tendenciákkal is vitába elegyedik, ám ezúttal már a rekonstrukció vágya hatja át a szöveget, és ellenben az első fejezetekkel törekszik arra, hogy párbeszédbe elegyedjen Foucault-val.

Az Igaz szó, igaz élet című kötet egyszerre hiánypótló és „hiányteremtő” írás. Hiszen azzal, hogy górcső alá veszi a kései Foucault gondolkodását, olyasmit tesz, melyre a magyar nyelven megjelent Foucault-szakirodalomban ilyen méretben és ilyen igényességgel nem találni példát. Illetve Cseke Ákos betekintést nyújt a közelmúltban elérhetővé vált Foucault-előadások tartalmába is, továbbá a kurrens nemzetközi Foucault-szakirodalom tendenciáival is megismerteti közönségét. Másfelől azonban a kötet megjelenése felhívja a figyelmünket arra is, hogy Michel Foucault munkásságának van egy olyan izgalmas vetülete, mely a magyar közönség számára még nem, vagy csak csekély mértékben hozzáférhető. Reméljük, hogy Cseke írása többekben felcsigázza az érdeklődést a francia gondolkodó munkásságát új megvilágításba helyező anyagok iránt, melyek – mint az Igaz szó, igaz élet is bizonyítja – izgalmas viták alapjául szolgálhatnak. Talán mindemellett nem tűnik elképzelhetetlennek az sem, hogy elindul az immár francia nyelven hiánytalanul elérhető anyagok magyarra fordításának folyamata is.

Legújabbak

Különböző népek zászlói

A népek joga

John Rawls: A népek joga: Visszatérés a közös gondolkodás eszméjéhez (Ford.: Krokovay Zsolt). Budapest: L’Harmattan. 2008.

A jó diktátor

Bizony-bizony, ha lenne egy derék diktátorunk, akkor minden sokkal jobb lenne. Nem lenne annyi széthúzás, nem lennének folyton ellenvélemények, amelyek megakadályoznák a helyes kormányzást.

Igazságtalan-e az alapjövedelem?

Sokat vitatott kérdés, hogy a feltétel nélküli alapjövedelem milyen gazdasági és társadalmi következményekkel járna. Minket filozófusokat viszont az érdekel, hogy igazságos intézmény-e.

Igaz szó, igaz élet

Cseke Ákos: Igaz szó, igaz élet. A kései Foucault és az igazság története. L'Harmattan, Budapest, 2015.

Teremtés

Az emberi méltóság filozófiája

Barcsi Tamás könyve, Az emberi méltóság filozófiájanem csak felvázol egy sajátos koncepciót a mindenkit megillető minimális tiszteletről, de átfogó történeti áttekintést is ad.