A hatalmas filozófia

A filozófia hatalmas. Ezúttal nem úgy értem, hogy nagyszerű, a tudományok királynője, a mindenség kifürkészője, hanem úgy, hogy kiterjedt. Azaz sok van belőle. Sok filozófus van és volt, és sokat is írtak. Na persze más tudományokban is szokták mondogatni, hogy ennek-és-ennek „könyvtárnyi irodalma van”, mégis az az érzésem, hogy alig van olyan területe az emberi műveltségnek, ahol nehezebb lenne rendet vágni az ismeretek tömkelegében mint a filozófiában.

Hogy időben milyen kiterjedt is, az aligha igényel különösebb bizonygatást, hiszen közhely, hogy a legelső tudományokkal együtt született, sőt sokáig mindenféle tudásterület ernyőfogalmaként és bábájaként funkcionált – a legelső természetről szóló megfigyelések, korai matematikai belátások nem mindig szeparálhatók szerzőik általános bölcselkedésétől – és fordítva: a korai filozófusok természettudományos megfigyelésekkel is foglalatoskodtak.
Ami pedig a jelent illeti nem csupán különböző kutatási területekkel találkozhatunk – mint pl. tudomány vagy politikafilozófia, hanem mindemellett rengeteg párhuzamosan futó irányzattal is, amelyekkel külön-külön foglalatoskodva az az érzésünk támadhat, hogy bár névleg mintha ugyanarról beszélnének, problémafelvetésük és állításaik olyannyira nincsenek köszönőviszonyban se egymással, mint időnként szerzőik. Akik amúgy leginkább mintha teljes érdektelenséggel viszonyulnának a többi iskolához. A dolog úgy fest, hogy amit a kortárs fenomenológusok metafizika név alatt csinálnak arról még csak azt is nehéz kideríteni, hogy van-e egyáltalán valami köze ahhoz, amit az analitikus filozófusoknál ugyanígy hívnak. Még azt sem lehet nyugodt szívvel kijelenteni, hogy a kijelentéseik egymással rivalizáló álláspontok lennének ugyanarról a dologról. És akkor még nem is szóltunk a strukturalistákról és posztstrukturalistákról, marxistákról, a frankfurti iskoláról, a dekonstrukcióról, a neotomizmusról és egy sereg különböző iskoláról.

A többi tudomány esetében nagyjából van egy összképünk arról, hogy mik a legfontosabb eredményeik, még amellett is ha elismerjük, hogy sok kérdés ezeknél is vitatott, hogy ezek esetében is ezernyi részterület van. Annak ellenére is megkockáztatható ezt állítani, hogy Thomas Kuhn nyomán, elismerjük, a természettudományok fejlődése sem csupán az ismeretek folyamatos előrehaladó felhalmozása, hanem gyakran vargabetűk és robbanásszerű paradigmaváltások jellemzik. Az egyes természettudományokban, de még a bölcsészettudományok jó részében is nagyjából látjuk, hogy az adott tudomány egy-egy nagy alakja, hol és mit tett hozzá a nagy puzzle-höz, mi az ami elavult és mi az, ami időtálló felfedezésnek bizonyult. Tudjuk, hogy Pierre Fermat még a 17. században adott egy matematikai feladványt az utókornak, aminek megoldását csak pár évtizede sikerült bizonyítani, tudjuk, hogy az einsteini relativitáselmélet mely pontokon írja felül a newtoni dinamikát, de filozófus legyen a talpán, aki valamit tudna arról mondani, hogy John Rawls és Hannah Arendt politikafilozófiája milyen viszonyban akaródzik állni egymással, vagy hogy a Arisztotelész, Georg Hegel és Gottlob Frege logikája vajon ugyanarról a dologról szól-e.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Raffaello Az athéni iskola

Sokan vannak

Nem véletlen, hogy a filozófia oktatásában is oly nehéz rendszert kialakítani – a legtöbb filozófiai tantervben párhuzamosan fut egymás mellett egyfajta tematikai tagolás – amely szerint van etika, metafizika, tudomány, történelem, politika, elmefilozófia és még néhány hasonló - és egy történeti szál, amelyben pedig a legnagyobb filozófusok következnek sorban egymás után. Úgy tűnik mintha a filozófusok az összes lehetséges gondolati út bejárásával megpróbálkoznának – ám ezzel a szép gondolattal még nem tekinthetjük elintézettnek a dolgot. Baj-e hogy ez így van? Mindent azért nem tekinthetünk igaznak! Avagy – hiszen különböző filozófusok arról is igen eltérően vélekednek, hogy miben áll az igazság – inkább mondjuk úgy, nem gondolhatjuk, hogy bizonyos dolgok lelkiismeretes végiggondolása önmagában értelemmel és jelentőséggel bír – különösen akkor nem, ha a környéken sokan vannak, akik hasonló lelkiismeretességgel olyan gondolatokra jutnak, amik legalábbis zavaróan eltérnek a miénktől.

Fájóan gyakran botlok azonban abba a válaszba, hogy azok a „mások” - nos, azok hülyék. Persze nehéz visszatartani magunkat, hogy ne hajítsuk a sarokba a könyvet, amikor egy-egy filozófusnál számunkra bicskanyitogató gondolatokat olvasunk, ám nehéz magyarázatot találni arra, hogy ha akkora hülye, akkor miért került be a kánonba. Ja, divat, meg naná, hogy vannak más olyan hülyék is, akiknek ez tetszik. Csakhogy ezek már igazán filozófián és valós vitán kívüli érvek.

 

Ha egy szerintünk téves álláspontról beszélünk nehéz beleélni magunkat abba, hogy ez a téves álláspont is racionális gondolkodás terméke – hajlamosak vagyunk arra gyanakodni, hogy a tévedés csak és kizárólag valamilyen külső behatás eredménye lehet – ahol tévedés van, ott a racionalitás fogaskereke elromlott valahol. És persze az élet a külső behatások végtelen változatosságát kínálja, nem elképzelhetetlen, hogy vitapartnereink agyát elhomályosította a divat, egy nagy tekintély aurája, a tetszelgés vagy valami más. Ám ha valakit kirekesztünk a racionalitás köréből, az érdekes paradox hozzáállást kell szüljön: egyfelől azt kell gondoljuk: nem érdemes vele vitatkozni, hiszen csak azért mondja, amit mond, mert zárlatosak a mentális áramkörei – de ugyanakkor hogyan máshogy lehetne kibillenteni a tévedéséből mint érvelni álláspontja hibássága mellett?
A természettudományos elméletek esetében ha nem is teljesen ideálisan, de azt látjuk, hogy ki lehet gyomlálni a hibákat és tévedéseket. A filozófiával azonban egészen más a helyzet. Az egyik filozófus elmondja a véleményét – a másik pedig miután végighallgatta, fejcsóválva válaszolja, hogy szerinte már a kiindulópont elhibázott. Ezután képesek elvitatkozni azon, hogy hogyan kellene kiindulópontot választani – mondhatni „a kiindulóponthoz vezető útról”. Na, ez a filozófia!

A filozófiával éppen csak ismerkedőkre szokott a legtöbbször letaglózóan hatni, hogy hiába hivatkoznak valamire, amit egy szaktekintélynél vagy valamilyen összefoglaló-ismeretterjesztő könyvben olvastak, kiderül, hogy annak az álláspontja is csak egy volt a sok vitatott közül – és így gyakran olybá tűnik, hogy a filozófusok maguk sem tudják, hogy miről is vitatkoznak. Van is ebben valami félelmetes: egyrészt előre vetíti a sorsunkat, hogy mi sem fogunk tudni sokkal többet mondani, ha az emberiség legnagyobb koponyái sem tudtak konszenzusra jutni, másfelől, hogy ennyi gondolkodás után is elvileg érdekmentes érvelés után is mennyire távol tudnak állni gondolatvilágok egymástól.

Én azt gondolom, hogy mindez inkább azt mutatja, hogy a nagy gondolatok nagy szabadsággal járnak – ha nem szűkítjük le vizsgálódásaink tárgyát, nem vezetünk be módszertanokat, úgy mint az egyes tudományok, akkor a gondolatok szabadságának olyan határtalan terepén találjuk magunkat, hogy aligha meglepő az ekkora diverzitás. Ám a nagy szabadság nagy felelősséggel is jár – egyrészt bárhonnan is induljunk, a gondolatok nem illeszthetők össze teljesen önkényesen – minden filozófiának vannak következményei, gyakorlati iránymutatásai, belső összefüggésrendszere, ezeket nem hagyhatjuk slamposan figyelmen kívül – sőt abban is áll a filozófia művelése, hogy ezeket kibontjuk. Másrészt, ha már egyszer azzal indultunk neki, hogy a legnagyobb dolgokkal fogunk foglalkozni, akkor nem mehetünk el szó nélkül mások véleménye mellett – hiszen a nézetek lehetséges végtelensége ugyanúgy része a problémának – ha úgy látjuk, hogy összeegyeztethetetlen a miénkkel, akkor vitatkoznunk kell vele, de mindenképpen tisztelnünk annyira, hogy ne tartsuk puszta külső hatásra létrejött véletlen eltévelyedés termékének.

Legújabbak

Roland Barthes

Töredékeink könyve

Roland Barthes: Roland Barthes Roland Barthes-ról. Typotex, Budapest, 2016, ford.: Darida Veronika.

Különböző népek zászlói

A népek joga

John Rawls: A népek joga: Visszatérés a közös gondolkodás eszméjéhez (Ford.: Krokovay Zsolt). Budapest: L’Harmattan. 2008.

A jó diktátor

Bizony-bizony, ha lenne egy derék diktátorunk, akkor minden sokkal jobb lenne. Nem lenne annyi széthúzás, nem lennének folyton ellenvélemények, amelyek megakadályoznák a helyes kormányzást.

Igazságtalan-e az alapjövedelem?

Sokat vitatott kérdés, hogy a feltétel nélküli alapjövedelem milyen gazdasági és társadalmi következményekkel járna. Minket filozófusokat viszont az érdekel, hogy igazságos intézmény-e.

Igaz szó, igaz élet

Cseke Ákos: Igaz szó, igaz élet. A kései Foucault és az igazság története. L'Harmattan, Budapest, 2015.

Teremtés

Az emberi méltóság filozófiája

Barcsi Tamás könyve, Az emberi méltóság filozófiájanem csak felvázol egy sajátos koncepciót a mindenkit megillető minimális tiszteletről, de átfogó történeti áttekintést is ad.