A filozófia világnapja

Talán meglepően hangozhat, hogy a filozófia világnapját csupán tíz éve ünneplik - az UNESCO kezdeményezésére. Azt mindeddig nem sikerül kiderítenem, hogy miért éppen a november harmadik csütörtökjére esett a választás, mindenesetre az idén tehát éppen tegnap (november 15-én) ünnepeltük a filozófia világnapját.

Az viszont már aligha meglepő, hogy a világnap kiagyalói fejében is az járt, hogy egy ilyen ünnep segítségével népszerűsítsék a filozófiát, és hangsúlyozzák, hogy a filozófiának, mint kritikus gondolkodásnak milyen nagy szerepe van világ jobbátételében.

Jellemző azonban a filozófus szóval felcímkézett élőlényekre, hogy még ha találnak is híveket, akik ily módon feldicsérik a szakterületüket, ők maguk képesek még ilyenkor is azon gondolkodni, hogy vajon van-e értelme mindannak amit csinálnak. Nemrégiben Jason Brennan (Jason Brennan: "Scepticism about Philosophy", Ratio 23/1 March, 2010) - aki egy filozófus - azon az alapon vonta kétségbe a filozófiai vállalkozások értelmességét, hogy bármerre tekintünk is a filozófiai témák tágas terepén, mindenhol egyet-nem-értést látunk. A legkülönfélébb nézetek burjánzanak, majdnem mindegyiknek akad szószólója, és híre-hamva sincs olyan kényszerítő erejű érveknek, amelyek alapján eldönthetnénk, hogy kinek van igaza. Mármost - szól a következtetés - egy olyan tudásra törő vállalkozás, ami végeredményben nem szolgál semmiféle ismerettel valahol elhibázott kell legyen.

De a kontinentális filozófusok között is akadnak olyanok - a poszt-strukturalisták, vagy a dekonstrukció hívei - akik szerint a filozófia valamiféle zsákutcába jutott.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Sőt mi több, már a filozófiatörténet klasszikusai is küzdöttek ezzel a problémával. A Mindennapi Filozófia portálon már többször felbukkant klasszikus filozófus, Georg Hegel is megpendítette már ezt a témát: első ránézésre úgy tűnhet, hogy a filozófia nem más, mint egymást követő filozófusok nézeteinek tarka sokasága, amiben semmi fejlődés nincsen, mindegyikük csupáncsak megmondta a magáét a világról, majd hátradőlt karosszékében. (v.ö. G. W. F. Hegel: Előadások a filozófia történetéről, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977)

Apropó karosszék: szoktak úgymond karosszék-filozófiát is emlegetni, ami mögött az a szemléletes kép áll, mely szerint a filozófiát - egy másik híres metaforával élve - elefántcsont-toronyba, de legalábbis egyetemre zárkózott nagyszakállú tudósok művelik, jobb esetben megsárgult könyvek felé görnyedve, de sokszor szemérmetlenül még a könyvet is félredobva, próbálnak valamit kispekulálni a világról.

Aztán ott van továbbá a manapság No. 1 érvvé magasodott dörgedelem, miszerint a tranzisztorokat és kenyérpirítót feltaláló természettudománnyal szemben a filozófia nem hasznos.

Ami azt illeti ezek a vádak és a filozófia kétes híre nem valamiféle modern kiábrándulás. Szókratészt már a saját korában is kifigurázták, a középkorban sokáig sokan vélték úgy, hogy összeegyeztethetetlen a vallásos hittel, az újkorban olykor a természettudományoktól olykor a romantika művészeitől kapott kioktatást.

Mindezzel kapcsolatban Boccaccio Dekameronjában található történet jutott eszembe, amelyben a megkeresztelkedni szándékozó zsidó Ábrahám, mielőtt felvenné a kereszténységet ellátogat annak fővárosába Rómába, és ott azt látja, hogy az egyházi főméltóságok "minden tehetségükkel és minden csalafintaságukkal azon mesterkednek, hogy a keresztény vallást elpusztítsák a föld színéről". Ám ez különös módon inkább megerősítő őt elhatározásában, hiszen az, hogy mindennek ellenére a keresztény vallás egyáltalán még létezik az csak az isteni közreműködésnek tudható be. (Boccaccio: Dekameron, Európa Könykiadó, Budapest, 1961, 62.o. Első nap, második novella)

Úgy tűnik, hogy a filozófia is - paradox módon - annak ellenére létezik, hogy filozófusok és nem-filozófusok állandóan a halálhírét keltik, vagy akár kifejezetten összeesküvést szőnek ellene. Mi több, próbáljon csak meg valaki a filozófia haszontalansága mellett érvelni, és máris a filozófia területén találja magát.

Nem is csupán azt a képet szeretném, felidéztetni, hogy a majd egy filozófus nagyképűen mosolyogva visszakérdez: "barátocskám, mégis mi az, hogy hasznos", hanem inkább azt, hogy az élet dolgainak haszontalanakra és hasznosakra osztása maga is feltételezi, hogy mélyen filozófikus szempontból tekintsünk az életünkre. Hacsak nem egészen lusta és nemtörődöm módon a főnökre, a politikai megmondóemberre, vagy a mamára és papára hagyatkozunk. A filozófia ilyen mértékű extrém időtállósága és kiirthatatlansága így aztán adhat okot némi reményre (illetve a tőle viszketegséget kapóknak némi aggodalomra).

Persze mint mondtam ez a kérdés maga is termékeny filozófiai vitákra és továbbgondolásokra ad alkalmat, szóval most itt valamiféle gyors K.O érvet aligha tudok kínálni a filozófia megmentésére, de azért talán érdemes néhány szempontot felsorakoztatni a filozófia mellett is. Az első biztató megjegyzésem, hogy a filozófia az emberi gondolkodás valamiféle alapvető igényéből származik, hogy minden témát a lehető legtágabban és legjobban megértsen, ez pedig mindig minden aktuális határon túl akarja majd vezetni a gondolkodásunkat. Ha nem így lenne, akkor könnyen lehet, hogy nem jöttek volna létre a természettudományok sem. Továbbá valóban lehet abban valami, hogy a filozófia kritikai gondolkodásra sarkall. Ugyanis a filozófia nem elégszik meg a grandiózus világmagyarázatokkal, hanem az ezek melletti érvelést is megköveteli. Immanuel Kant szerint a felvilágosodás jelszava - és mondhatjuk a filozófiáé is - a "Merj gondolkodni!" szintén erre szólít fel. (I. Kant: "Válasz a kérdésre, mi a felvilágosodás", in: uő.: Vallás a puszta ész határain belül és más írások)

És szerintem azt sem lenne igazságos a filozófiáról állítani, hogy nem járult hozzá az emberiség jobb-letéhez (már ha valaki hisz a haladás gondolatban, mert mondanom sem kell ez is vitatott kérdés.) A modern jogállamiság és demokrácia eszméiben elevenen élnek a nagy politikafilozófiák eszméi. John Locke vagy Jean-Jacques Rousseau nélkül nem lenne köztársaság vagy modern pedagógia.

És nem utolsósorban itt a Mindennapi Filozófiában azt próbáljuk megmutatni, hogy a filozófia mindenekelőtt érdekes. Ezért aztán ma ünnepelünk!

Legújabbak

Roland Barthes

Töredékeink könyve

Roland Barthes: Roland Barthes Roland Barthes-ról. Typotex, Budapest, 2016, ford.: Darida Veronika.

Különböző népek zászlói

A népek joga

John Rawls: A népek joga: Visszatérés a közös gondolkodás eszméjéhez (Ford.: Krokovay Zsolt). Budapest: L’Harmattan. 2008.

A jó diktátor

Bizony-bizony, ha lenne egy derék diktátorunk, akkor minden sokkal jobb lenne. Nem lenne annyi széthúzás, nem lennének folyton ellenvélemények, amelyek megakadályoznák a helyes kormányzást.

Igazságtalan-e az alapjövedelem?

Sokat vitatott kérdés, hogy a feltétel nélküli alapjövedelem milyen gazdasági és társadalmi következményekkel járna. Minket filozófusokat viszont az érdekel, hogy igazságos intézmény-e.

Igaz szó, igaz élet

Cseke Ákos: Igaz szó, igaz élet. A kései Foucault és az igazság története. L'Harmattan, Budapest, 2015.

Teremtés

Az emberi méltóság filozófiája

Barcsi Tamás könyve, Az emberi méltóság filozófiájanem csak felvázol egy sajátos koncepciót a mindenkit megillető minimális tiszteletről, de átfogó történeti áttekintést is ad.