mifil.hu

Nincs bosszantóbb a potyautasnál!

A minisztérium pénztárgépes rádióadós ötlete nyomán egymást érik a cikkek arról, hogy a magyar vállalkozók adóelkerülési vágya mily hatalmas. Az átlagolvasó aztán felháborodásában ismét borogathatja a morális bilit, hogy, hát milyen szörnyűek, gonoszak, mohók és kapzsik, ezek a magyar vállalkozók, meg vízionálhat paraszt újgazdagot giccses villával, és nagy pofával. A valóság nyilván bonyolult, de könnyen lehet, hogy igazából a probléma nem annyira bizonyos emberek rosszaságán múlik, hanem inkább egyfajta kényszerhelyzetbe kerül minden vállalkozó. No nem arról van szó, hogy valaki kényszeríti őket arra, hogy adót csaljanak, hanem inkább az az alighanem mindenkiben benne élő lelki kényszer vezeti őket, hogy egyszerűen nem akarnak rosszabbul járni mint a szomszéd. Például ha olyan a helyzet, hogy kevés az esélye a lebukásnak, akkor, ha szomszéd adót csal, és én nem csalok, akkor alighanem rosszul járok. Jobban járok ha én is csalok. Emlékezzünk csak azokra az időkre, amikor még jóval kevesebb BKV ellenőr volt a járatokon. Amikor a bérlettel utazó időnként láthatta, hogy ha nagy néha fel is szállt egy ellenőr, és egymás után derült ki az utasokról, hogy potyáznak, és még csak meg sem lehet normálisan büntetni őket, mert csak vonogatják a vállukat és eszük ágában sincs leszállni a buszról, akkor a legmorálisabb tisztességes utas is felsóhajthatott: "hajjaj de jól is járhatnék, ha én sem vennék bérletet"

A probléma a társadalomfilozófiában és a játékelméletben a potyautas-probléma néven ismeretes. A játék nagy vonalakban azt jelenti, hogy különböző személyek bizonyos cselekvései hatással vannak egymásra annak kimenetelét tekintve, hogy végül egyénenként ki mennyire jár jól. Lecsupaszított formában a következőképpen alakul a móka:

1. Ha mindenki hozzájárul a közös jószág fenntartásához, akkor mindenki közepesen jár jól, a buszok működtetésére jut pénz, és mindenki utazhat, de mindenkinek fizetnie kell valamennyit.

2. Ha mindenki más megveszi a bérletet, de én nem, akkor csodálatosan jól járok, utazhatok, de nem fizetek semmit, mert mások azért csak összedobják a BKV működésének költségeit. Azaz potyautas vagyok.

3. A harmadik esetben senki sem vesz bérletet, összeomlik a BKV, és mindenki gyalog jár. A közös jószág lényegében megszűnik, de legalább senkinek sem költsége, sem haszna.

4. A negyedik esetben viszont én fizetek, mások pedig nem, na ez aztán elviselhetetlen!

Ha pusztán a nyereség szempontjából rangsoroljuk az alternatívákat, akkor úgy tűnik, hogy a anyagilag a legkedvezőbb számomra a 2. Ennél kevésbé jó, de azért jó az 1. is, így ugyan fizetek, de cserébe élvezem a tömegközlekedés előnyeit. A 3. esetében viszont egyszerűen nem kapunk semmit. Ez a 0 költség 0 haszon állapota. A 4. kimenetel viszont abszolút vesztés, és nem véletlen, hogy mindenkinek érdekében áll ezt elkerülni. Éppen csak az a probléma, hogy ez az abszolút vesztes állapot pont a társadalmilag kívánatos 2. állapottal mutat rokonságot. Lényegében ugyanazt teszem akkor is, ha lúzer vagyok és akkor is, ha a társadalom korrektül működik és én csak a többiekkel együtt megveszem a jegyet.